Infostart.hu
eur:
365.4
usd:
314.62
bux:
149507.97
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Drágulással indul a strandszezon

A tavalyinál valamivel ugyan drágább belépőjegyekkel, de szombaton megnyitják kapuikat a strandok. A fővárosi nagyobb fürdőket nem érinti, hogy az ÁNTSZ szerint számos idényfürdő nem fogadhat látogatókat a vízforgató berendezés hiánya miatt.

A Népszabadság arról ír, hogy a magyarországi felsőoktatás drasztikus szerkezeti reformját javasolja a vezető hazai egyetemek gazdasági tanácsainak képviselőiből álló GT-fórum. A vitaanyagot Bokros Lajos, az ELTE GT elnöke írta és szerkesztette, de egyeztetett álláspontot tükröz. A jelenlegi helyzetet kritikusnak tartják: a friss diplomások körében a munkanélküliség a kétszerese a hazai átlagnak, miközben sokan dolgoznak olyan állásban, amely nem felel meg formális képzettségüknek.

A Magyar Nemzet számol be arról, hogy több mint kéthetes késéssel, csütörtökön küldte el a jelentését a magyar kormány az Európai Bizottságnak arról, hogyan halad az ország a felzárkózási program teljesítésében. Az értékelés főleg a teljesített lépésekről szól, a meg nem valósult intézkedésekről hallgat.

Enyhe jegyáremelkedéssel indul a strandszezon - közli a Napi Gazdaság. Budapest nagyobb strandjait nem érinti, hogy az ÁNTSZ szerint számos idényfürdő nem fogadhat látogatókat a vízforgató berendezés hiánya miatt, így a fürdők gond nélkül kinyithatnak szombattól. A jegyárak körülbelül 200 forinttal nőnek.

Közel 2500 cég sértette meg tavaly a munka-, illetve a pihenőidőre vonatkozó szabályokat, és az idén már az első három hónapban is közel négyszáz vállalkozás szabálytalankodott - olvasható a Világgazdaságban. Ezzel tavaly 25 000, 2007-ben eddig közel 5000 dolgozó pihenéshez való joga sérült. A mostani hétvégén is ellenőrizhetik a felügyelők, hány vállalat vét a munkaügyi szabályok ellen.

Az Index írásából kiderül: lecsendesedett a gyapjaslepke hernyóinak populációja, idén már csak elszórt területeken jelenhetnek meg a magyarországi erdőkben az óriási pusztításra képes hernyók. A következő invázió 7-10 év múlva várható.

Miközben mind a háztartások, mind a közösségek fogyasztási kiadását kedvezőbbnek látja most a kormány idénre, mint a tavaly december elsején benyújtott, aktualizált konvergenciaprogramban jelezte, az idei évi GDP-növekedési prognózis mégsem változott - írja a portfolio.hu a Pénzügyminisztérium honlapján közzétett dokumentumra hivatkozva. Ez a magyar hatóságok által készített jelentés tekinti át azt, hogy milyen eredményeket értünk el a konvergenciaprogramban vállalt célokban a Gazdasági és Pénzügyminiszterek Tanácsa által 2006. október 10-én kiadott ajánlás alapján az elmúlt fél évben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus Európában

Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus Európában

Magyarországról terjedt el a nyugat-nílusi vírus, amely két európai országban már emberáldozatokat is követelt – mondta Rusvai Miklós virológus az InfoRádió Aréna című műsorában. A vírus szerencsére nem terjed emberről emberre: általában vándormadarak hordozzák, és azokról szúnyogokkal kerül át a fogékony emlősfajokra, így az emberre is. A virológus beszélt a koronavírusról is, ami „köszöni, jól van”.

Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele

Egy 11 milliárd forintos trolifejlesztés apropóján Vitézy Dávid elmondta: teljesült minden feltétel, százszázalékosan hazahozzuk a pénzt, amiben Ursula von der Leyen és Magyar Péter májusban megállapodott. Karácsony Gergely szerint Budapest új aranykora jöhet el a főváros és a kormány együttműködésével.
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×