Infostart.hu
eur:
356.13
usd:
313.22
bux:
140666.46
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Amerikai minta a magyar büdzsé készítésében

Amerikai mintájú, a kormánytól független költségvetési hivatal létrehozását tervezi a Pénzügyminisztérium. A tárca vezetője elmondta: a hivatal az Országgyűlésnek lenne alárendelve.

A költségvetési hivatal felállítására vonatkozó elképzelést Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vázolta a Pénzügyminisztérium és a jegybank "Út az euróhoz" című budapesti konferenciáján, a részleteket pedig az utána felszólaló pénzügyminiszter mondta el.

Veres János kijelentette: a nagyobb költségvetési fegyelem érdekében először is pontosan meg kell határozni az állami feladatok körét, megszabni, mire költhet az állam.

Ezen túl egységes szerkezetű törvénybe kell foglalni a költségvetés készítésének és ellenőrzésének most több törvényben, illetve a házszabályban rögzített előírásait. A költségvetés kiadásait pedig három évre előre meghatároznák.

Veres János szinte szó szerint megismételte a miniszterelnök kijelentését, hogy érdemes lenne megfontolni egy költségvetési hivatal felállítását, hozzátéve: ehhez jó lenne megnyerni minden parlamenti párt támogatását.

A pénzügyminiszter emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államokban több évtizede eredményesen működik egy ilyen hivatal.

{{keretes_cim}}

A kongresszus költségvetési hivatalát 1975-ben hozták létre, idén januártól a hivatal vezetője a magyar származású Ország Péter.

Ezzel párhuzamosan az elnöki hivatalnak is van egy menedzsment- és költségvetési hivatala, amelynek elnöke volt például George Schultz, aki később pénzügyminiszterként és külügyminiszterként is dolgozott, valamint az a Caspar Weinberger, aki a Reagen-kabinet honvédelmi minisztere lett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kovács Károly: akár tisztított szennyvízzel is fel lehetne tölteni a kiszáradó Velencei-tavat

Kovács Károly: akár tisztított szennyvízzel is fel lehetne tölteni a kiszáradó Velencei-tavat

A szürkevízből megfelelő technológiai kialakítással, egy konténerizált berendezést alkalmazva lehet tisztított vizet, ivóvizet előállítani. A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: több olyan település is található a Balaton és a Velencei-tó környékén, melyeknek a tisztított szennyvizét adott esetben bele lehetne engedni a tavakba. Kovács Károly szerint érdemes lenne erre mentálisan felkészíteni a magyar társadalmat, hiszen máshol, más kultúrákban sikeresen alkalmazzák ezt az eljárást, még akár ivóvízellátási célokat is szolgálva.

Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

A hőhullám utolsó napja felhőszakadásokkal, viharos széllel ér véget. Szerda éjfélig van érvényben a hőségriasztás legmagasabb, harmadik fokozata, késő estére 8-10 fokkal csökken a hőmérséklet – közölték a kormany.hu oldalon.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×