Infostart.hu
eur:
368.37
usd:
317.71
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Fodor környezetvédelmi, Horváth egészségügyi miniszter lesz

Az SZDSZ ügyvivői testülete Fodor Gábort környezetvédelmi miniszternek, Horváth Ágnest pedig az egészségügyi tárca vezetőjének javasolja. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök alkalmasnak és felkészültnek tartja a jelölteket.

Fodor Gábort egyhangúan, Horváth Ágnest kétharmados többséggel választotta meg a testület.

Kóka János, az SZDSZ elnöke közölte: az egészségügyben a reformok folytatását, főként a több-biztosítós modell bevezetését várja a tárca új vezetőjétől. Horváth Ágnes erre ígéretet tett.

Horváth Ágnes méltatta elődje, az április 4-én lemondott Molnár Lajos érdemeit, és azt mondta: célja a megkezdett reformok stabilizálása, majd a több-biztosítós modell bevezetésével annak befejezése.

Úgy vélte: ezen a területen is meg kell teremteni a verseny feltételeit.

Legyen verseny a biztosítók és a szolgáltatók szintjén - tette hozzá az államtitkár.

Fodor Gábor közölte: tudomása szerint Persányi Miklós jelenlegi miniszter egy ideje a távozásán gondolkozik, ezért vállalta el a jelöltséget.

Erősíteni kell az SZDSZ jelenlétét a politikai közéletben - mondta.

Feltételei között említette a jövő nemzedéke ombudsman intézményének létrehozását, illetve a klímaváltozás és a megújuló energia kérdéskörének hangsúlyosabb megjelenítését a kormányzati politikában.

Gyurcsány elégedett

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök alkalmasnak és felkészültnek tartja a koalíciós partner jelöltjeit arra, hogy tagjai legyenek a reformkormánynak - közölte Daróczi Dávid, a Kormányszóvivői Iroda vezetője.

Elmondta: Kóka János az elmúlt napokban előzetesen egyeztetett a miniszterelnökkel a jelöltekről, és ennek alapján tette meg javaslatait.

A miniszterelnök haladéktalanul elindítja a kinevezési eljárást - mondta Daróczi Dávid.

Fidesz: három feltétel

A Fidesz már korábban világossá tette, hogy a leendő egészségügyi miniszter számára abban az esetben tud bármiféle támogatást és közreműködést biztosítani az ágazat rendbetételéhez, ha három feltétel teljesül - közölte a Fidesz szóvivője.

Ezek a következők: a kormány tekintsen el a vizitdíj beszedésétől, vonja vissza a kórházak bezárásához vezető ágyszám-rendeletet, és garantálja a magyar emberek számára az egységes, szolidaritáson alapuló biztosítási rendszer fenntartását - tudatta Szijjártó Péter az MTI-vel.

Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×