Infostart.hu
eur:
368.29
usd:
318.02
bux:
0
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Sólyom: A holokauszt a magyar történelem botránya

A köztársasági elnök az emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet, amikor látogatást tett a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely Páva utcai épületében. Sólyom László a történelem botrányának nevezte az államfő a holokausztot.

Fontos nemzeti intézménynek nevezte a köztársasági elnök a Holokauszt Dokumentációs és emlékközpontot. Sólyom László, miután megtekintette a kiállítást, azt mondta: nem könnyű megszólalni azután, amit látott.

Az államfő kiemelte: a holokauszt olyan esemény, amelyre minden európai embernek folyamatosan emlékeznie kell.

A holokauszt egy olyan botránya a magyar történelemnek, amelyet mindenkinek fel kell dolgoznia - mondta Sólyom László. Hozzátette: amíg ezt nem tesszük meg, addig önmagunkkal sem lehetünk tisztában.

Az államfő fontosnak nevezte, hogy a kiállításra egykori túlélők, családjukat kereső emberek mellett nagyon sok iskolás is ellátogat. Az elnöki vizit végén a Radnóti Miklós általános iskola hatodikosai érkeztek meg az emlékközpontba, velük röviden el is beszélgetett Sólyom László.

Április 16-án 2001 óta emlékezünk meg idehaza a Holokausztról. 1944-ben ezen a napon kezdték meg a kárpátaljai zsidóság gettókba terelését, majd pedig haláltáborokba szállítását. Az akkori Magyarország területéről több mint 400 ezer magyar állampolgárt deportáltak származása miatt. Legtöbbjüket az auschwitzi- birkenaui haláltáborban gyilkolták meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Tízből hét magyart érint, mégis sokan csak akkor lépnek, amikor már baj van

A Semmelweis Podcast második adásában Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vezetője kiemelte: a családorvosok körében tavaly indult el az életmód licenc képzés, az első orvosok pedig már le is vizsgáztak. A szakember az életmódorvoslás hat fő pillérét is megemlítette a beszélgetésben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Tisza-kormány: az Európai Tanács vezére Magyar Péternél méri fel a terepet a nagy uniós költségvetési alku előtt

Tisza-kormány: az Európai Tanács vezére Magyar Péternél méri fel a terepet a nagy uniós költségvetési alku előtt

Az Európai Tanácsot vezető António Costa szerdán Budapesten tárgyal Magyar Péterrel, mielőtt Dublinban megkezdődnek az informális egyeztetések az EU következő hétéves költségvetéséről. A megállapodás még távolinak tűnik mivel az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság tervezetét, az Európai Parlament és a tagállamok eltérő irányokba vinnék, pedig a 2028–2034-re vonatkozó több éves pénzügyi keretből (MFF) a meglévő politikák mellett az új prioritásokat - versenyképesség és védelem - is finanszírozni kéne.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×