Infostart.hu
eur:
368.48
usd:
318.29
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Horváth Ágnes lesz az egészségügyi miniszter?

Az SZDSZ elnöke sok lehetséges egészségügyi miniszterrel tárgyal, de döntés egyelőre még nincs az új tárcavezetőről. Az InfoRádió úgy tudja: a jelenlegi államtitkár, Horváth Ágnes lehet a miniszter, az ő legesélyesebb utóda pedig Ungár Klára.

Az InfoRádió értesülései szerint jövő hét elején nevezik majd meg az Egészségügyi Minisztérium új vezetőit. Úgy tudjuk, továbbra is nagy esélye van annak, hogy Horváth Ágnes lesz az új miniszter, mostani államtitkári posztján pedig Ungár Klára váltja.

Az SZDSZ elnöke pártja székházának udvarán tartott tájékoztatóján azt mondta: egyelőre még nincs döntés az új miniszter személyéről. Kóka János közölte: idejében megteszi javaslatát az ügyvivői testületnek, amelynek döntése a miniszterelnök elé kerül.

"Nagyon sok lehetséges jelölttel tárgyalok. Szeretném kiválasztani azt az egészségügyi miniszterjelöltet, aki elkötelezett a több biztosítós modell megvalósítása mellett" - jelentette ki a pártelnök.

Kóka János rámutatott: az új rendszer eredményeként megszűnhet a hálapénz, a korrupció, valamint az egészségügyi dolgozók is tisztességes fizetést kaphatnak.

Nincs szó a koalíció felmondásáról

Az SZDSZ elnöke úgy vélte, a következő négy hónapban tudnának erről tárgyalni. Ha az ezzel összefüggő kidolgozott javaslat szeptemberben a parlament elé kerül, akkor 2008. január elsejétől vezethetik be az új rendszert.

A kormánypárti politikus hozzátette: tudják, hogy ez ügyben szükség van a koalíciós partner támogatására, ezért folyamatosan egyeztetnek az MSZP-vel és mindig eggyel több érvet mondanak a több biztosítós rendszer érdekében.

Kérdésre válaszolva, Kóka János hagsúlyozata, soha nem arról beszélt, hogy miként tudnak kilépni a koalícióból, hanem hogy hogy tudják véghez vinni a reformjukat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Tízből hét magyart érint, mégis sokan csak akkor lépnek, amikor már baj van

A Semmelweis Podcast második adásában Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vezetője kiemelte: a családorvosok körében tavaly indult el az életmód licenc képzés, az első orvosok pedig már le is vizsgáztak. A szakember az életmódorvoslás hat fő pillérét is megemlítette a beszélgetésben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Itt a Tisza-kormány 500 milliárdos Havária Alapja - De mégis mit kezdhet vele?

Itt a Tisza-kormány 500 milliárdos Havária Alapja - De mégis mit kezdhet vele?

A Tisza-kormány 2026-os költségvetési módosításának egyik legjelentősebb újítása az 500 milliárd forintos Havária Alap létrehozása, amelyet az aszályhelyzet, az energiakrízis és egyéb előre nem látható kiadások fedezésére hoztak létre. Az alap a GDP 0,54%-át teszi ki, és a kormány meglehetősen szabadon rendelkezhet felette, mivel nemcsak energetikai és aszályügyek miatt, hanem gyakorlatilag bármilyen váratlan kiadásra felhasználhatja. Elemzésünk szerint az alap valódi tétje az, hogy a kormány mennyire takarékosan bánik majd vele: ha nem költi el a teljes összeget, azzal a fiskális fegyelem melletti elkötelezettségét bizonyíthatja a piacok és hitelminősítők felé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×