Infostart.hu
eur:
356.32
usd:
312.45
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Kóka volt beosztottjai és a "szervezett felvilág"

A Heti Válasz a februárban feltárt Dataplex ügy után újabb bizonyítékot talált arra, hogy létezik egy üzleti kör, amely tudatosan rájár a gazdasági tárca által felügyelt cégek büdzséire. A stáb Kóka János volt beosztottjaiból és partnereiből áll.

Hamarosan magánkézbe kerül a hajdani bábolnai mintagazdaság összes földje, olvasható a HVG-ben. Az értékes területekre igényt tartó nagyvállalkozók közül Leisztinger Tamás már meg is kezdte a bevásárlást az állami cég egykori földjein, fogalmaz a lap. Február 22-én a Bábolnai agrárcég egyik leányvállalatának a székhelyén Leisztinger Tamás ingatlanforgalmazással foglalkozó cégének képviselői tárgyaltak a vállalat további sorsáról. Lehetőségként a cég megszüntetését is említették. Nem ez az első eset, hogy valamelyik Leisztinger-cég megjelenik Bábolnán. 2005 elején a korábban a Bábolna Takarmányipari Kft. áruit fuvarozó céget szerezték meg.

A Figyelő társulatépítés című cikkéből kiderül, hogy a Richter Gedeon Nyrt. orvostudományi főosztályának dokumentációs csoportjában újfajta csapatépítési módszerrel próbálkoznak. Valós problémákhoz hasonló helyzeteket játszanak el, és a felmerült konfliktusokat közösen beszélik meg és próbálják feloldani. Az úgynevezett drámatréning témáit és történeteit a csoportra szabottan állítják össze. Az eljátszandó szituációk a csoportban felmerülő problémákhoz hasonlóak. A résztvevők nem csak megfigyelői, hanem írói, rendezői és szereplői is az eseményeknek. A szituációs játék után együtt értékelnek az alkalmi színtársulattá verbuválódott kollégák.

A Heti Válasz Szervezett felvilág címmel közöl összeállítást. A lap a februárban feltárt Dataplex ügy után újabb bizonyítékot talált arra, hogy létezik egy üzleti kör, amely tudatosan rájár a gazdasági tárca által felügyelt cégek büdzséire. A stáb Kóka János volt beosztottjaiból és partnereiből áll. Ezúttal a Cardnet-ügyről ír az újság, amiben ismét nagy szerep jut néhány állami cégnek is. Például az Állami Autópálya Kezelő Zrt-nek. A Heti Válasz összeállításában bemutatja a Dataplex és a Cardnet ügy részleteit, valamint az ügyekben érintett Kóka Jánoshoz közel álló szereplőket.

Címlapról ajánljuk
Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén

Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén

Budapesten megszűntek a parkolóautomaták, és 30-50 százalékkal drágult a parkolás július 1-jétől. Bővült az éjszakai közlekedés a budapesti agglomerációba. Életbe lépett az EU-n kívülről rendelt kis csomagokra a 3 eurós vám, mégpedig termékkategóriánként, nem csomagonként. A Semmelweis-nap miatt az egészségügy döntően csak ügyeleti rendben működik.

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Elsöprő offenzívát fontolgat Moszkva, váratlant lépett a Kreml – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Elsöprő offenzívát fontolgat Moszkva, váratlant lépett a Kreml – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka szerint Moszkva több forgatókönyvet is mérlegel egy északi offenzívára: noha lehetséges egy fehérorosz területről indított offenzíva is Kijev ellen, a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Oroszország a Brjanszki területről indíthat támadást Ukrajna Csernyihiv régiója ellen. "Ez egy reális forgatókönyv, és természetesen felkészülünk rá" - mondta Szirszkij. Közben a Kreml váratlanul lezárt több vasúti határátkelőt Finnország, Észtország és Lettország felé, amiről a szomszédos országokat is értesítette. A lépést nem indokolták. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×