Infostart.hu
eur:
369.64
usd:
319.4
bux:
147804.57
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Az NBH munkatársai szakszerűtlenül jártak el a Magyar Nemzet-ügyben

A Nemzetbiztonsági Hivatal vizsgálata szerint törvényesen, de szakszerűtlenül, és a belső szabályokat több ponton megsértve jártak el munkatársai, amikor egy rutineljárás után mintegy két hónappal felkeresték a Magyar Nemzet című lap újságíróját.

Galambos Lajos, a hivatal főigazgatója fegyelmi eljárást indított az ügyben. A ma befejeződött vizsgálatot Szilvásy György, a hivatalt is felügyelő kancelláriaminiszter kezdeményezte.

A Magyar Nemzet című lap korábban arról számolt be, hogy egyik újságíróját két hónappal azután keresték fel a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai, hogy egy kollégájával Lesencefalun, Szilvásy György kancelláriaminiszter építkezésén járt.

A Nemzetbiztonsági Hivatal akkor azt közölte: a látogatás célja az volt, hogy az ilyen esetben kötelező vizsgálatot megnyugtatóan lezárják.

A közlemény szerint kötelességük, hogy ha egy nemzetbiztonsági védelem alatt álló állami vezetőről valaki adatokat gyűjt, akkor ellenőrizzék, ki és milyen célból teszi azt.

A Fidesz a Nemzetbiztonsági Hivatal eljárását a sajtószabadság durva megsértésének tekinti, ami elfogadhatatlan egy demokráciában - mondta a Fidesz szóvivője.

Szijjártó Péter hozzátette: úgy tűnik, most már nincs az a hazugság, amivel el lehet tagadni, hogy a titkosszolgálatok törvénytelenül zaklatták a Magyar Nemzet két újságíróját.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×