Infostart.hu
eur:
355.57
usd:
311.29
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Tűzoltóhalál: sokan hibáztak, de felelős nincs

Nyilvánosságra hozta a katasztrófavédelem a tavaly augusztusi műegyetemi tűz körülményeit vizsgáló jelentését. A dokumentum szerint sokan hibáztak, de felelős nincs.

A bonyolult körülmények és a jelentésben szereplő hiányosságok önmagukban nem vezettek volna a sérülésekhez és halálesetekhez, a szabálytalanságok és az irányítás hibái azonban kedvezőtlenül befolyásolták a mentési munkálatokat - olvasható a jelentésben.

Tavaly augusztus 8-án három tűzoltó meghalt, miután a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem alagsorában kigyulladt a lőtér töltényfogó fala, a labirintusszerű épületből pedig nem találtak ki a sűrű, fekete füst miatt.

Az ügyeletes tiszt és a háttérparancsnok is hibázott

A jelentés szerint a riasztást fogadó ügyeletes nem tisztázta sem a tűz pontos helyét, sem azt, hogy van-e valaki életveszélyben, illetve történt-e robbanás. A tűzoltók állítólag azt sem tudták, hogy milyen anyag ég és melyik szinten kell oltaniuk.

A dokumentumból kiderül: hibázott az úgynevezett háttérparancsnok is, aki nem volt tisztában a rendelkezésére álló állomány és eszközök számával és pontos helyével. A jelentés szerint nem kellett volna egyszerre hét embernek behatolnia az épületbe, mert valószínűleg csak akadályozták egymás munkáját.

Valótlan jelentések

Emellett valótlan jelentéseket is tettek egymásnak az irányítók, ami a dokumentum szerint arra utal, hogy nem volt megfelelő kommunikáció a tűzoltást irányító parancsnok, a háttérparancsnok és az irányítási pont között.

A vizsgálati jelentésben olvasható, hogy a tűzoltók higgadtan próbáltak kijutni az épületből, amikor a légzőkészülékük először jelezte, hogy fogytán a levegő. De mikor a tömlő mentén haladva mindig ugyanarra a pontra érkeztek vissza, és a készülék is egyre többször jelzett, az életösztönük lett úrrá rajtuk, és pánikba estek.

A dokumentum emellett részletesen taglalja az egyéni védőeszköz-felszerelések vizsgálatát, a helyszínen végzett tűzmegelőzési vizsgálatokat és azt, hogy a tűzoltók megfeleltek-e a képesítési követelményeknek.

A lőtér rendelkezett a megfelelő engedélyekkel, megfelelt a tűzvédelmi előírásoknak is, a hő- és füstelvezetés viszont nem volt megfelelő, ami nehezítette a tűzoltók munkáját.

A Fővárosi Tűzoltóparancsnok nem felelős

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője fegyelmi eljárást kért a Fővárosi Tűzoltóparancsnok ellen, a budapesti közgyűlés szakbizottsága azonban nem támogatta azt. Végül a Fővárosi Közigazgatási Hivatal folytatta le az eljárást, de úgy vélte, Bende László nem felelős a történtekért, ahogy a lőteret üzemeltető Műegyetem sem.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

A Golden State Warriors történelmi szupercsapat felépítésén dolgozhat: a hírek szerint LeBron James és Anthony Davis is csatlakozhatna Stephen Curryhez és Draymond Greenhez. Green már jelezte, hogy alacsonyabb fizetésért is hajlandó új szerződést kötni, James pedig szintén kész lenne a bércsökkentésre. A négy szupersztár összesen 13 NBA-bajnoki címmel rendelkezik és 48 All-Star-szereplést tudhat maga mögött, ugyanakkor a kvartett átlagéletkora 37 év lenne. A terv megvalósítását a fizetési egyensúly megtartása és Jimmy Butler sorsa is bonyolíthatja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×