Infostart.hu
eur:
355.57
usd:
311.29
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

A Fidesz szerint Gyurcsány 100 millióval népszerűsítené magát

A Fidesz szóvivője szerint a kormányt reklámozó tevékenységet erősíti a Miniszterelnöki Hivatal öt új kommunikációs vezetői posztjának létrehozása.

Az ellenzéki párt szóvivője úgy véli: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök évente 100 milliós nagyságrendű összeget akar költeni a kormányzati kommunikációra és saját maga népszerűsítésére.

Szijjártó Péter azt mondta: az öt új kommunikációs vezető bére több mint 70 millió forintot tesz ki évente, és ebben nincs benne az infrastruktúra és a reklámtermékek kiadásának költsége.

Az öt új embernek, a kabinetfőnök-helyettesnek, a stratégiai kommunikációs főigazgatónak, a marketingkommunikációs igazgatónak, a PR-igazgatónak és a szakpolitikai igazgatónak az lesz a feladata, hogy megmagyarázza, miért jó tandíjat, vizitdíjat, kórházi napidíjat, nagyobb gázszámlát és több adót fizetni - emelte ki Szijjártó Péter.

Ez egy közepes reklámcég éves költségvetése, vagyis elmondható, hogy a Magyarország Rt.-n belül létrejött a reklámozással foglalkozó leányvállalat - tette hozzá Szijjártó Péter.

A fideszes országgyűlési képviselő kiemelte: a szavahihetőség és a hitelesség nem egy áru, azt csak szavahihető és hiteles politikával lehet megszerezni.

A Kormányszóvivői Iroda reagálásában leszögezte: a Fidesz-kancellária egyetlen évben költött annyit kommunikációra, mint a mostani koalíció négy év alatt összesen.

A közlemény szerint a "Fidesz politikai pr-akciójának" az a célja, hogy fenntartsa a botránypolitizálást.

A szóvivői iroda szerint az ellenzék vezetőinek érdekét minden jel szerint az szolgálja, ha a politika önmagával foglalkozik, ahelyett, hogy az emberek és az ország valós problémáira keresné a megoldást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

A Golden State Warriors történelmi szupercsapat felépítésén dolgozhat: a hírek szerint LeBron James és Anthony Davis is csatlakozhatna Stephen Curryhez és Draymond Greenhez. Green már jelezte, hogy alacsonyabb fizetésért is hajlandó új szerződést kötni, James pedig szintén kész lenne a bércsökkentésre. A négy szupersztár összesen 13 NBA-bajnoki címmel rendelkezik és 48 All-Star-szereplést tudhat maga mögött, ugyanakkor a kvartett átlagéletkora 37 év lenne. A terv megvalósítását a fizetési egyensúly megtartása és Jimmy Butler sorsa is bonyolíthatja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×