Infostart.hu
eur:
367.85
usd:
317.48
bux:
146772.66
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

A Fidesz elutasítja a gyülekezési törvény módosítását

A jövő héten kezdődik a gyülekezési törvényről szóló ötpárti egyeztetés.

Az igazságügyi és rendészeti miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a jogszabály módosításának nem célja a gyülekezési jog gyakorlásának korlátozása.

Petrétei József közölte: a javaslatok között szerepel, hogy egy rendezvényt legfeljebb 30 nappal korábban, és négynapos időtartamra lehet bejelenteni, de lesz lehetőség hosszabbításra.

A politikus a többnapos rendezvényekről azt mondta: ilyen esetekben legfeljebb nyolc órán át lehetne korlátozni a közlekedést.

Hangsúlyozta: a tervek szerint nem kötik önkormányzati engedélyhez a színpad, illetve a hangosításhoz szükséges eszközök kihelyezését, a közegészségügyi, környezet-, valamint zajvédelmi szabályok betartásáért pedig minden esetben a szervező felel.

A Fidesz részt vesz az ötpárti egyeztetésen. Balsai István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője ugyanakkor közölte: nem támogatják a tárca javaslatát, mert azt a gyülekezési jogot biztosító törvény szigorításának tartják.

Az MDF a konkrét javaslatokat szeretné megismerni a jövő heti megbeszélésen.

Címlapról ajánljuk
Bauer Bence: kivárásra játszhatna az AfD, de ők türelmetlenek

Bauer Bence: kivárásra játszhatna az AfD, de ők türelmetlenek

Az AfD hiába vezető politikai erő jelenleg Németországban, koalíciós partnerek nélkül egy győztes választás esetén sem tudna kormányt alakítani – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója, Bauer Bence.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×