Infostart.hu
eur:
356.15
usd:
311.88
bux:
140184.15
2026. június 30. kedd Pál

Nézze meg a Kossuth teret hétfő délben!

Egy szervezet és egy magánszemély jelentett be eddig demonstrációt a Kossuth térre - mondta el az InfoRádiónak a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletének vezetője. Hozzátette, a bejelentők a megállapodás szerint keddtől egy hétig délután 5 és este 10 óra között demonstrálhatnak az Országház előtt.

Eddig egy szervezet, a Budapesti Nemzeti Bizottság 2006, valamint egy magányszemély jelentette be demonstrációs szándékát a Kossuth térre a Budapesti Rendőr-főkapitányságon - mondta az InfoRádiónak a BRFK sajtóügyeletének vezetője.

Õk keddtől egy héten keresztül 17 és 21 óra között tartják meg demonstrációjukat, és közölték, hogy nem kívánnak színpadot állítani vagy sátrat építeni - tette hozzá Kormos Endre.

A BRFK munkatársa kijelentette: a rendezvények zavartalan lebonyolításáért elsősorban a szervezők felelősek, akik vállalták, hogy megfelelő létszámú rendezőgárdát állítanak ki a demonstráció idejére.

Beavatkoznak, ha szükséges

Amennyiben be nem jelentett tüntetésre is sor kerül majd, akkor a rendőrség közbelép, és a demonstrációt minden törvényes eszközzel megakadályozza - tájékoztatott a BRFK sajtóügyeletének vezetője.

A tüntetéseket a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai is biztosítják majd, és amennyiben a bejelentett rendezvények túllépnék az engedélyezett időkeretet, a rendőrök felszólítják őket a demonstráció befejezésére.

Ha ennek nem tesznek eleget, a rendőrség közbelép - közölte Kormos Endre.

A rendőrök a demonstrációk időtartamán kívül csak a szokásos napi rutinnak megfelelő erővel és létszámmal lesznek jelen a Kossuth téren - mondta a BRFK munkatársa.

{{keretes_cim}}

A Fidesz frakcióvezetője szerint a szabadság hívei két győzelmet arattak a március 15-i hosszú hétvégén: az ünnepen békés megemlékezések voltak, és a rendőrség hétfőre lebontotta a Kossuth téri kordont.

Navracsics Tibor a Fidesz hétfői frakcióülése után kijelentette: a két győzelem közül az első az, hogy március 15-én alapvetően békés, méltóságteljes megemlékezések voltak.

Az ellenzéki párt frakcióvezetője szerint a Fidesz hívószavára "soha nem látott tömeg" gyűlt össze az ünnepen.

A második győzelmet az jelenti, hogy a rendőrség hétfőre virradóra elbontotta jogellenesen felállított kordont a Parlament körül - mondta Navracsics Tibor.

Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese arra kéri Navracsics Tibort, a Fidesz frakcióvezetőjét, bírja rá főnökét arra, hogy "fejezze be a lázítást".

A kormánypárti politikus szerint a Fidesz nagygyűlésén a tömeg maga volt az, amely bölcsebb volt a vezérénél.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

Soha ilyen meleg még nem volt, majdnem húsz éve tartotta a csúcsot a közel 41,9 fok. Most sajnos meglett a 42 fok Szécsényben, és a budapesti abszolút rekord is megdőlt, Lágymányoson 41,0 Celsius-fokot mértek ma. De ezek a számok estig még tovább nőhetnek, ami biztos: ez az eddig valaha volt legmelegebb nap Magyarországon.

Szerdától új világ jön a parkolásban, hatalmas kérdőjelekkel

Július 1-jétől jelentősen átalakul a parkolás Budapesten, ahol szinte kizárólag mobiltelefonnal lehet fizetni a parkolásért, emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak. Több autós egyesület is tiltakozik az új rendszer és a készpénzes fizetés ellehetetlenítése ellen.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×