Infostart.hu
eur:
354.92
usd:
311.68
bux:
139124.49
2026. június 30. kedd Pál

Deutsch-Für: a kormány börtönbe zárja az állami lobogót

A Fidesz és a KDNP nem vesz részt az állami lobogó március 15-ei felvonásán.

Szabad március 15-ét akar a Fidesz - mondta a párt elnöki kabinetfőnöke, aki azt is hangsúlyozta: arra kérik az ünnepi rendezvényükre érkezőket, hogy semmilyen pártzászlót, transzparenst és önkényuralmi jelképet ne vigyenek magukkal.

A politikus elmondta: sem pártja, sem a KDNP nem vesz részt március 15-én reggel a Kossuth téren az állami lobogó felvonásán, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy "a Gyurcsány-kormány börtönbe zárja az állami lobogót" - közölte Deutsc-Für Tamás.

"Nem lehet ehhez az alkotmányellenes állapothoz azzal asszisztálni, hogy a március 15-ei zászlófelvonáson részt veszünk" - tette hozzá.

Kérdésre válaszolva kijelentette: a Fidesz tudomásul veszi és tiszteletben tartja azt, hogy Sólyom László köztársasági elnök március 15-én és az azt megelőző napokban milyen programot bonyolít le.

Az ellenzéki politikus kiemelte: a Fidesz a március 15-ei megemlékezését a béke, a szabadság és az egyetértés jegyében rendezi meg.

"Szabad március 15-ét szeretnének, egy olyan nemzeti ünnepet, ahol minden jóakaratú és békés magyar polgár nyugodtan és mindenfajta kockázat nélkül ünnepelhet" - tette hozzá.

Mint mondta, egészen bizonyos az, hogy a Fidesztől, a párt megemlékezésén résztvevőktől nem kell senkinek sem tartania.

A Magyar Köztársaságban a közrend biztosításának feladata a rendőrségé, nem a politikai pártoké, nem az újságíróké, nem a polgároké és nem az önkormányzati vezetőké - jegyezte meg a fideszes politikus.

Hozzátette: a Fidesz reméli, hogy március 15-én a rendőrség felnő ehhez a feladathoz, és semmilyen körülmények között sem fog bekövetkezni "a néhány hónappal ezelőtt megtapasztalt botrány".

Deutsch-Für Tamás kiemelte, hogy az ünnepség helyszíneként szimbolikus helyszínt keresett a Fidesz, amit meg is talált az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, a Március 15. tér, a Landerer nyomda egykori helye és a Pilvax kávéház közelében.

A fideszes képviselő közölte: a Fidesz rendezvényén ünnepi beszédet mond többek között Vitautas Landsbergis volt litván köztársasági elnök, Schöpflin György európai parlamenti képviselő, Für Lajos történész, az MDF alapító tagja, valamint Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Deutsch-Für Tamás hozzátette: ő maga is szólni fog az egybegyűltekhez.

Hangsúlyozta azt is: több száz önkéntes rendező fogja a Fidesz részéről segíteni az ünnepi megemlékezés békés lebonyolítását.

Nyakó: "ez maga a botrány, ez maga a Fidesz"

Az MSZP szóvivője szerint sajnálatos, hogy az újnyilas zászlótól nem határolódik el a Fidesz, az állami lobogótól viszont igen.

"Emlékeztetnék arra is, hogy két hete Navracsics Tibor még azt mondta: részt vesznek az állami lobogó felvonásán március 15-én" - mondta a szocialisták szóvivője, hozzátéve, hogy a Fidesz az eseményről való távolmaradásával politikai eszközként használja a köztársasági elnököt, akinek nyilván nem az volt a szándéka, hogy egy politikai színjáték akaratlan elindítója legyen.

Nyakó István megjegyezte: az, hogy az ellenzék vezető pártja az árpádsávos zászlótól nem határolódik el, az állami lobogótól viszont igen, a márciusi ifjak emlékének meggyalázása.

Ez maga a botrány, ez maga a Fidesz - nyilatkozott az MSZP szóvivője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Erről döntött az Országgyűlés keddi ülésén. A képviselők 135 igen, 44 nem és 6 tartózkodó szavazattal fogadták el Melléthei-Barna Márton, a Tisza frakcióvezető-helyettese által benyújtott, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló jogszabályt, amely a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Az európai kontinensen az elmúlt napokban egészen meglepő helyeken, az Atlanti-óceán közelében is történelmi hőmérsékleti rekordok születtek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – mondta az InfoRádióban a HungaroMet meteorológusa. Kiemelte, hogy a napokban trópusi éjszakák sorozata volt Európa nyugati és középső területein, ami a 20 Celsius-fok feletti minimum hőmérsékletet jelenti, és ez Magyarországon is abszolút jellemzővé vált.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
2 GW-os fejlesztésen dolgozik az Electron: már nem elég áramot termelni

2 GW-os fejlesztésen dolgozik az Electron: már nem elég áramot termelni

Bár olcsóbbak lettek a megújuló technológiák, az európai áramrendszer mégis drágább átmeneti évtized elé nézhet. A naperőművek tömeges terjedése már ma is nyomás alá helyezi a naperőművi bevételeket, miközben a tárolók és a gázerőművek költségét is be kell építeni a rendszerbe. Az Electron az elmúlt másfél évben 150 MWp napelemparkot és 590 MWh akkumulátoros tárolókapacitást valósított meg – piaci alapon, saját beruházásként, vissza nem térítendő állami támogatás nélkül –, miközben további, mintegy 2 GW kapacitású régiós és nemzetközi projekt előkészítésén dolgozik. Szücs Ádám szerint az energiapiacon egyre kevésbé az önálló erőművek, sokkal inkább az összehangolt működés számít: a termelést, a tárolást, a kereskedést és a fogyasztói igényeket kell egy rendszerként kezelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×