Infostart.hu
eur:
354.05
usd:
310.13
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál

Tragikus fordulat a kigyulladt komphajó ügyében

Elsüllyedt vasárnap a héten kigyulladt indonéz komphajó nyomozók egy csoportjával a fedélzetén; egy ember meghalt, három társának nyoma veszett - közölte egy kórházi illetékes és egy szemtanú. A tűznek korábban már mintegy negyven halálos áldozata volt.

Még csütörtökön gyulladt ki a Levina nevű komphajó, melyet azután a jakartai Tanjung Priok kikötőjébe vontattak. A hét közepi katasztrófának 41 halálos áldozata volt.

Az indonéz vöröskereszt adatai szerint 122-en tűntek el, a szervezet azonban nem zárta ki, hogy több túlélő nem jelentkezett a hatóságoknál. A komp több mint 300 utassal a fedélzetén hajózott ki Jakarta kikötőjéből, de az utasok pontos számát a megbízhatatlan utaslista miatt nem lehet pontosan tudni.

A baleset után vasárnap a közlekedésbiztonsági bizottság szakemberei, a rendőrség törvényszéki szakértői és több forgatócsoport megérkezett a fedélzetre - közölte Frederick Kalembang, a légi és tengerészeti rendőrség illetékese.

A kikötői egészségügyi hatóság szerint az indonéz televízió egyik operatőre a helyszínen életét vesztette, egy másikat jelenleg is életveszélyes állapotban a kórházban ápolnak, csakúgy, mint az egyik nyomozót.

Indonéziában december 30-a óta ez volt a negyedik közlekedéssel kapcsolatos baleset. Az év utolsó előtti napján több mint 350-en vesztették életüket, amikor elsüllyedt egy komphajó.

Két nappal később egy repülőgép zuhant le 102 emberrel a fedélzetén, majd január 16-án legkevesebb öten vesztették életüket, amikor egy vonat lezuhant egy hídról.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×