Infostart.hu
eur:
356.06
usd:
312.48
bux:
139944.07
2026. június 30. kedd Pál

A móri mészárlás helyszínén hallgatták ki az egyik gyanúsítottat

A móri bankrablás helyszínén hallgatta ki a rendőrség az egyik gyanúsítottat, W.Róbertet - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője. A hírek szerint a területet kétszáz méteres körzetben lezárták, csak az ott lakók mehettek haza, de ők is csak rendőri kísérettel.

A Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője, Horváczy Emese a kihallgatás részleteiről nem nyilatkozott. Közölte: annak eredményét sem kívánják még nyilvánosságra hozni.

Korábbi információk szerint a rendőrök kétszáz méteres körben lezárták a területet és W. Róbertet, a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás egyik új gyanúsítottját is odavitték.

A rendőrség feltételezése szerint a tatabányai férfi és társa rabolta ki 2002 májusában a bankfiókot. Az akció közben nyolc embert megöltek.

Több napilap azt írta: rövidesen megkezdik W. Róbert és N. László pszichológiai vizsgálatát.

Korábban Kaiser Edét jogerősen tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a bíróság, Hajdú László megismételt elsőfokú eljárása pedig még tart a Fővárosi Bíróságon.

Belső vizsgálat lehet

Közben Kondorosi Ferenc, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára azt mondta: indokoltnak tart egy belső vizsgálatot a rendőrségen a móri ügy miatt, mert elképzelhető, hogy téves ítéletet hoztak.

Hozzátette: az országos rendőrfőkapitány hétfőn ad tájékoztatást a móri bűncselekménnyel összefüggő rendőri munkáról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mire megy el ennyi víz a hőségben? Miért van vízkorlátozás?
Kovács Károly az Arénában

Mire megy el ennyi víz a hőségben? Miért van vízkorlátozás?

Jelenleg Magyarországon az átlagos fejenkénti vízfogyasztás naponta 115 liter, amiből három litert iszunk meg – mondta az InfoRádióban a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke. Kovács Károly felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt ez a mennnyiség kevesebb, 100 liter/fő/nap volt, de nyaranta már hűtésre is használják a vizet az emberek, ami jelentősen megnöveli a fogyasztást.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×