Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

A magyarok szagolják majd az osztrák hulladékégető füstjét

Regionális hulladékégető felépítését tervezi az osztrák BEGAS vállalat közvetlenül a magyar határ mellé, Szentgotthárdtól néhány száz méterre. A város lakói tiltakoznak az elképzelés ellen.

A szemétégető az osztrák városoktól távol, Burgenland legkeletibb részére épülne, ahol az uralkodó szélirány észak-nyugati, tehát alapvetően Magyarország területét, Szentgotthárd és az Õrség területét érné a légszennyezés.

Évi 200 ezer tonna hasznosíthatatlan hulladékot kívánnak megsemmisíteni a hulladékégetőben - ennyi egy kétmilliós nagyvárosban egy év alatt keletkezik.

Az égetőbe a hulladék egyharmada közúton, kétharmada vasúton érkezne. Előreláthatóan 2010-2011-ben kezdené meg működését az égető.

A civilek tiltakoznak

Pénzesné Kiss Katalin, a PRONAS nevű Civil Összefogás tagja elmondta: már több mint 4.700 aláírást gyűjtöttek össze a hulladékégető magyar határ közelébe való felépítése ellen, a napokban pedig két demonstrációt is terveznek. Pénzesné Kiss Katalint hallják.

A civilek mellett a helyi önkormányzat is ellenzi a város közelében épülő hulladékégetőt - tudtuk meg Bugán Józseftől, Szentgotthárd város alpolgármesterétől.

Az önkormányzat is fellép

Bugán József elmondta: az országhatárokon átnyúló légszennyezéssel az espooi egyezmény foglalkozik, ami biztosítja, hogy az érintett országok hatóságai részt vehessenek a környezeti hatásvizsgálatokban.

Az alpolgármester hozzátette: a környezetvédelmi tárcával már felvették a kapcsolatot, és ha kell az Európai Parlament illetékes bizottságát is felkeresik.Figyelembe kell venniük a magyar véleményeket is

A Környezetvédelmi Minisztérium szóvivője az InfoRádiónak elmondta: nincs más jogi szabályozás az országhatárokon átnyúló szennyezésre az espooi egyezményen kívül, ez azonban nem biztosít vétójogot a magyar hatóságoknak, pusztán a hatástanulmányok elemzését teszi lehetővé.

Az espooi egyezmény azonban Ausztria és Magyarország számára is kötelező, vagyis ha a határon átnyúló szennyeződés lehetősége felmerülhet egy-egy projekt kapcsán, akkor a szomszédos ország bekapcsolódhat az engedélyezési folyamatba - tette hozzá Bakonyi Ágnes.

A kinti hatóságoknak tehát, amint hozzájuk eljut a beruházó által készített hatástanulmány, azt meg kell küldeniük a magyar szerveknek, és figyelembe kell venniük a magyar véleményeket is a tervekkel kapcsolatban.

Tavasszal érkezhet a hatástanulmány

Ebben az esetben a minisztérium a sajtóból értesült arról, hogy egy osztrák cég a határ túloldalán, Szentgotthárdtól egy kilométerre egy ipari parkban hulladékégetőt tervez.

Ekkor az egyezmény előírásai szerint levelet írtak az osztrák hatóságoknak és tájékoztatást kértek a projektről, és jelezték, hogy a magyar fél is részt akar venni az engedélyezésben.

Bakonyi Ágnes közölte: a hatóságok az előzetes terveket megküldték, a beruházó azonban hatástanulmányt még nem nyújtott be, ez valószínűleg tavasszal történik majd meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×