Infostart.hu
eur:
366.19
usd:
314.96
bux:
147939.53
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Fidesz: nem látható a megszorítások értelme

Alapvető gazdasági fordulatot sürget a Fidesz. Pelczné Gáll Ildikó, az ellenzéki párt alelnöke azt mondta: a kormány nem jó irányba vezeti a gazdaságot, és ha nem módosítanak a fejlesztési terveken, akkor végérvényesen leszakad az ország.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: csak világos jövőképpel, pontosan megfogalmazott és kivitelezhető tervekkel lehet kilábalni a pénzügyi és politikai válságból.

Pelczné Gáll Ildikó arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország gazdasági növekedése tavaly és az idén is lassul, amit súlyosbít, hogy alacsony a foglalkoztatottság, hiszen 100 emberből csak 38 dolgozik.

A Fidesz alelnöke aggasztónak tartotta az államadósság mértékét is, amely tavaly 1940 milliárd forinttal növekedett.

A képviselő emlékeztetett: ez az idei adóemelésekből befolyt összeg tízszeresét jelenti, vagyis egyáltalán nem látható a megszorítások értelme.

Címlapról ajánljuk
Bejelentések a kormánytól – kötelező lesz az orvosoknak a kamarai tagság
percről percre

Bejelentések a kormánytól – kötelező lesz az orvosoknak a kamarai tagság

Rögzítik a tűzifa árát a lakosságnak, csökken a tűzifa áfája, megduplázzák a szociális tűzifakeretet. Napközben már folyamatosan szivárogtak a szerdai kormányülés döntései, a kormányszóvivői tájékoztatón részletesen ismertetik a 40 napirendi pont döntéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×