Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
312.71
bux:
147685.79
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Feltörték a miniszter honlapját

Feltörték Kóka János gazdasági miniszter, az SZDSZ elnökjelöltje honlapját szombaton délután - mondta Ábrahám Gergely, a tárca szóvivője.

A szóvivő szavai szerint pár másodpercig látható volt Kóka János honlapja, majd innen a böngésző automatikusan továbbment a falanx.hu nevű oldal egyik fórumára. Ott pedig azzal a fórumbejegyzéssel találkozott az olvasó, amely Kóka orvosi diplomájának valódiságát vonta kétségbe. Az oldalt este 8 körül már helyre állították.

Kóka János internetes fórumán február 13-án az egyik hozzászóló, aki magát "Magyarország rendjéért felelős csoport vezetőjeként" mutatta be, azzal fenyegetőzött, hogy ha március 15-én bárkit bántalmaznak a rendőrök, akkor házakat robbantanak fel, illetve emberek "fegyverrel történő likvidálását", illetve "terrorcselekmények elkövetését" helyezték kilátásba.

Ábrahám Gergely azt mondta: Kóka János a fórumbejegyzés kapcsán a héten már bejelentést tett a hatóságoknál, a honlap feltörése után pedig megerősítik az oldal védelmét.

Címlapról ajánljuk
Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező lesz az orvoskamarai tagság, kétlépcsős béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak
bejelentések a kormánytól

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező lesz az orvoskamarai tagság, kétlépcsős béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan véglegesen eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást Magyarországon, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. Gyorsítják a bírósági ítélkezést. Több pénzt kap a családi csődvédelmi szolgálat. Rögzítik a tűzifa árát a lakosságnak, csökken a tűzifa áfája, megduplázzák a szociális tűzifakeretet. Átalakul a Deák Ferenc ösztöndíjprogram – zajlik a kormányzati tájékoztató.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Egész Európán érezhető a nyomás, csúnya pofont kapott legnagyobb szövetségesétől Kijev - Háborús híreink csütörtökön

Egész Európán érezhető a nyomás, csúnya pofont kapott legnagyobb szövetségesétől Kijev - Háborús híreink csütörtökön

Egész Európán érződik az orosz-ukrán háború nyomása: Romániában és a Baltikumban folyamatosak a drónok által elkövetett légtérsértések, Németországot pedig az elmúlt napokban sorra rázták meg a szabotázsakciók. Bár Moszkva mindent tagad, a szálak Oroszország felé vezetnek. Kijevnek viszont nem csak az orosz invázió miatt fájhat a feje, mivel Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter egyenesen az ukránokat jelölte meg a globális energiaárak emelkedésének kiváltóiként, utalván az orosz energiaszektort érő folyamatos dróntámadásokra. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×