Infostart.hu
eur:
362.81
usd:
312.12
bux:
148307.14
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Kövér: "Gyurcsány Ferenc bármilyen lépésre képes"

A Fidesz Országos Választmányának elnöke szerint "feltűnő időbeli összefüggés van Szilvásy György terrorfenyegetésről szóló immáron sokadik bejelentése", illetve a rendőrség Teve utcai székháza elleni támadás között. Kövér László úgy vélte, hogy Gyurcsány Ferenc és a kormánykoalíció, "október 23-a után egészen nyilvánvalóan mondható ez, bármilyen lépésre képes".

A Fidesz Országos Választmányának elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában a rendőrség Teve utcai székházánál történt lövöldözés kapcsán kijelentette: nagyon reméli, hogy a rendőrség mihamarabb elfogja a tettest és kiderül, mi volt az elkövető motivációja.

Kövér László ugyanakkor úgy vélte: felvetődnek kételyek az akció komolyságával kapcsolatban. "Feltűnő időbeli összefüggés van Szilvásy György terrorfenyegetésről szóló immáron sokadik bejelentése, illetve egy olyan géppisztolysorozat között, aminek teljesen nyilvánvalóan a provokáció volt az elkövető célja. Éjjel fél egykor egy kihalt városban egy üres székház hatodik, nyolcadik emeletére lövéseket leadni - ennek csak a figyelemfelkeltés lehet a célja" - jelentette ki.

Szilvásy György és a kézivezérlés

Az Orbán-kormány titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli minisztere a titkosszolgálatok esetleges részvételéről úgy fogalmazott: "ezelőtt néhány évvel még elképzelhetetlennek tartottam volna, ma már azonban sajnálatos módon teljesen elképzelhetőnek tartom, ugyanis sokadik esetnek voltunk a szemtanúi, amikor a kormánypártok - elsősorban az MSZP - nyilvánvalóan politikai eszközként használta a nemzetbiztonsági szolgálatokat. Olyan nyilatkozatokra késztették korábban a Nemzetbiztonsági Hivatalt, ami a politikába történő nyilvánvaló beavatkozást jelentett."

"Szilvásy György már akkor kézi vezérléssel irányította, raportra rendelte a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetőit, amikor az előző Gyurcsány-kormány idején még 'csak' kabinetfőnöke volt Gyurcsány Ferencnek, nem pedig a szolgálatok irányításával megbízott minisztere" - mondta Kövér László.

Gyurcsány Ferenc "bármilyen lépésre képes"

A fideszes politikus hozzátette: "ha ehhez még hozzáveszem a magán-titkosszolgálatokat, amelyek szintén az MSZP-hez közeli gazdasági érdekkörbe sorolhatók, akkor azt gondolom, egy kétségbeesett politikus, mint amilyen Gyurcsány Ferenc, akinek szűkül a mozgástere, fogy a levegője, egy kétségbeesett kormánykoalíció, az sajnos október 23-a után egészen nyilvánvalóan mondható ez, bármilyen lépésre képes".

"Először kerülnek elő éleslőszerek ebben az érdekes játszmában, amiben a magyar társadalom többsége és az ellenzék is statisztaszerepre van kárhoztatva" - mondta Kövér László, aki a Nemzetbiztonsági Hivatal éves jelentéseire hivatkozva kijelentette: a magyarországi szélsőséges csoportok összlétszáma alig éri el a 2-3000 főt, akik több, néha rivalizáló csoportra oszlanak, számottevő anyagi bázis nélkül.

Követhetetlen viszonyok a Nemzetbiztonsági Hivatalnál

A Fidesz Országos Választmányának elnöke szerint ma "semmi sem indokolja, hogy valóságos fenyegetésről beszéljünk. Ha egy új erőről van szó, az lehet magyarázat, de erre eddig semmilyen bizonyíték nem volt".

"Olyan fluktuáció zajlik a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetésében a második vezetői szinten, ami nyomon-követhetetlenné teszi számunkra azt, hogy ott kik, milyen politikai háttérrel mit csinálnak. Úgy látom, hogy már Galambos Lajos sem feltétlenül ura annak a szolgálatnak, amit névleg ma még ő vezet" - közölte Kövér László az InfoRádióban.

A teljes beszélgetést meghallgathatja itt!

Címlapról ajánljuk

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Tisza-kormány: plusz pénzt kap a gyermekvédelem

Tisza-kormány: plusz pénzt kap a gyermekvédelem

A külpolitika után csütörtökön ismét a hazai közéletre irányulhat a figyelem: délután Magyar Péter miniszterelnök részvételével tartanak kormányszóvivői tájékoztatót, amelyen a szerdai, maratoni kormányülés döntéseit ismertetik. A kabinet előtt mintegy negyven napirendi pont szerepelt, így több területen is érdemi változásokról érkezhetnek hírek. Eközben nyilvánosságra került, korábban titkosított kormányhatározatokból kiderült, hogy Orbán Gáspárnak valójában jóval nagyobb szerepe volt a csádi misszióban, mint azt az előző kormány állította. Magyar Péter bejelentette, hogy teljes hulladékkezelési rendszert felülvizsgálja a kormány, jövő év elejétől emelik a megváltozott munkaképességűek ellátását és a jövő héten újabb 10 milliárd forintot különíthetnek el a gyermekvédelem támogatására és fejlesztésére.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×