Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
312.71
bux:
147685.79
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Elégtételt vennének a kormányon a háziorvosok

Jogi úton vehetnek elégtételt a háziorvosok a praxisaik alacsony finanszírozása és az eszköztámogatási rendszer leépülése miatt - mondta el a Magyar Orvosi Kamara elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Éger István beszélt a vizitdíj beszedése körüli bizonytalanságokról is.

Az orvosi kamara elnöke kijelentette: elkerülhetetlen lesz, hogy bírósághoz forduljanak, ahol bebizonyítják a háziorvosokról megkövetelt szolgáltatások és az ellentételezés közötti értékaránytalanságot.

Éger István az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: az amortizációs támogatás megvonása olyan feltűnő értékaránytalanságot okozott, és olyan helyzetbe hozta a szerződő felet, amire nem számíthatott, ezáltal kiszolgáltatottá vált.

A kollégák most fontolják meg, hogy milyen érdekérvényesítő akciókban vegyenek részt, a munkalassítástól kezdve a helyettesítéssel történő üzemvezetésen keresztül más lehetőségekig - mondott néhány példát a kamarai elnök.

Felmerült az a lehetőség is, hogy megtámadják a háziorvosok és az egészségbiztosító közötti szerződéseket - tette hozzá.

Vizitdíj

A vizitdíjról a Magyar Orvosi Kamara elnöke közölte: a 18. életévüket be nem töltött betegek biztosan mentesülnek a díj fizetése alól. Az orvosok részletes tájékoztatást kaptak, de az Egészségügyi Minisztérium honlapján is megtalálhatók a vizitdíjról való tudnivalók.

Éger István felhívta a figyelmet arra, hogy vannak mentességre jogosító betegségcsoportok is, "igaz, meglehetősen furcsa, hogy ha valaki a cukorbetegségével megy orvoshoz, akkor nem kell fizetnie, ha viszont a derékfájásával, akkor igen".

Nehéz itt eligazodni, de ezt majd a gyakorlat is alakítja majd, attól tartok, hogy sok lesz a hiba és a bejelentés - fűzte hozzá.

A rendelő nem bolt

A hozzátartozók által kiváltott patikaszerekről a szakember úgy fogalmazott: a rendelő nem bolt, ahol lista alapján vásárolhat az ember; elmaradhatatlan, hogy a gyógyszert szedő beteg konzultáljon az orvosával.

A vizitdíj bevezetése után már nem íratathatnak föl rokonaik, hozzátartozóik gyógyszereihez receptet a betegek, legalább is a díjat minden egyes személy után külön-külön meg kell fizetni - hangsúlyozta Éger István.

Ha valakinek én receptet írok fel, akkor meg kell jelennie az én aznapi forgalmamban az ő nevén és TAJ-számán, vagyis rögzíteni kell az orvos-beteg találkozást, akkor pedig be kell szedni a vizitdíjat, különben megbüntetnek - vázolta a folyamatot az orvosi kamara elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező lesz az orvoskamarai tagság, kétlépcsős béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak
bejelentések a kormánytól

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező lesz az orvoskamarai tagság, kétlépcsős béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan véglegesen eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást Magyarországon, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. Gyorsítják a bírósági ítélkezést. Több pénzt kap a családi csődvédelmi szolgálat. Rögzítik a tűzifa árát a lakosságnak, csökken a tűzifa áfája, megduplázzák a szociális tűzifakeretet. Átalakul a Deák Ferenc ösztöndíjprogram – zajlik a kormányzati tájékoztató.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Egész Európán érezhető a nyomás, csúnya pofont kapott legnagyobb szövetségesétől Kijev - Háborús híreink csütörtökön

Egész Európán érezhető a nyomás, csúnya pofont kapott legnagyobb szövetségesétől Kijev - Háborús híreink csütörtökön

Egész Európán érződik az orosz-ukrán háború nyomása: Romániában és a Baltikumban folyamatosak a drónok által elkövetett légtérsértések, Németországot pedig az elmúlt napokban sorra rázták meg a szabotázsakciók. Bár Moszkva mindent tagad, a szálak Oroszország felé vezetnek. Kijevnek viszont nem csak az orosz invázió miatt fájhat a feje, mivel Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter egyenesen az ukránokat jelölte meg a globális energiaárak emelkedésének kiváltóiként, utalván az orosz energiaszektort érő folyamatos dróntámadásokra. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×