Infostart.hu
eur:
355.75
usd:
311.49
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

A Gönczöl-bizottság kormánykötődései

A szeptemberi zavargások felelősségét vizsgáló bizottság tagjainak többsége valamilyen módon kötődik a mostani, vagy a korábbi szocialista-szabad demokrata kormányokhoz. A Gönczöl Katalin vezette testület ugyanakkor állítja, független jelentést készített.

Az úgynevezett Gönczöl-bizottság függetlenségét többen már a testület novemberi megalakulását követően megkérdőjelezték.

Morvai Krisztina büntetőjogász ezért egy alternatív bizottság élén kezdte vizsgálni a tavaly szeptemberi és októberi fővárosi zavargásokat, azok felelőseit és a rendőri fellépést.

Az igazságügyi tárca államtitkára akkor azt mondta: "a Gönczöl Katalin által vezetett bizottságnál függetlenebb bizottságot nehezen tudok elképzelni."

Szerinte a bizottság tagjainak döntő többsége kiváló tudós és mint mondta, "egy tudós sem adja el jogállamban a függetlenségét, a semlegességét sem egy tál lencséért sem egy hivatali pozícióért".

Kondorosi Ferenc lényegében a saját kollégájáról nyilatkozott így, Gönczöl Katalin ugyanis - csakúgy, mint a testület másik tagja Györgyi Kálmán volt legfőbb ügyész, - tavalytól az igazságügyi és rendészeti miniszter főtanácsadója, azelőtt pedig együtt dolgoztak Petrétei József alatt miniszteri biztosként is.

A testületnek tagja Ormos Mária történész is, aki a rendszerváltozás idején az MSZMP Központi Bizottságának volt tagja, majd az első szabad parlamentbe szocialista országgyűlési képviselőként választották be.

A jelentés elkészítésében tevékeny szerepet vállalt Pataki Ferenc Széchenyi-díjas szociálpszichológus is, aki 1988 és 1990 között a Minisztertanács Tanácsadó Testületének is tagja volt, 1988-ban pedig részt vett a baloldali Új Márciusi Front alapításában.

Kacziba Antal szintén több szállal kötődik az MSZP-hez. A nyugalmazott rendőr dandártábornok a Horn-kormány belügyi helyettes államtitkára volt két évig, emellett pedig hosszú évekig segítette tanácsadóként az MSZP rendészeti politikájának kialakítását.

A Gönczöl-bizottság tagja Vörösmarti Mihály rendőrségi főtanácsos is, az előző rendszer Forradalmi Rendőri Ezredének parancsnoka, valamint Csepeli György, az előző Gyurcsány-kormány informatikai államtitkára, aki jelenlegi gazdasági tárca közpolitikai igazgatója.

A testületben helyet kapott Tóth Judit alkotmányjogász, a miniszterelnök tanácsadója is.

Vállalt tisztségei alapján kilóg a sorból Halmai Gábor alkotmányjogász, aki most az Országos Választási Bizottság elnökhelyettese, korábban a Soros Alapítvány elnökeként tevékenykedett, 1996 előtt pedig az Alkotmánybíróság elnöki tanácsadója volt.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

A Golden State Warriors történelmi szupercsapat felépítésén dolgozhat: a hírek szerint LeBron James és Anthony Davis is csatlakozhatna Stephen Curryhez és Draymond Greenhez. Green már jelezte, hogy alacsonyabb fizetésért is hajlandó új szerződést kötni, James pedig szintén kész lenne a bércsökkentésre. A négy szupersztár összesen 13 NBA-bajnoki címmel rendelkezik és 48 All-Star-szereplést tudhat maga mögött, ugyanakkor a kvartett átlagéletkora 37 év lenne. A terv megvalósítását a fizetési egyensúly megtartása és Jimmy Butler sorsa is bonyolíthatja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×