Infostart.hu
eur:
361.45
usd:
310.82
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália

A budapestiek kevesebbet fizetnek majd az áramért, mint a vidékiek

A Népszabadság írja, hogy jövőre olcsóbb lesz az áram Budapesten, mint vidéken, de valószínű, hogy a jelenleginél mindenütt drágább lesz - ez lehet a gazdasági tárca árampiaci liberalizációs tervének első eredménye.

Hosszabb távon azonban a felszabadítás versenyt hoz a piacon, és alacsonyabb árakat.

A terv szerint januártól egy-egy előre meghatározott térségben az a cég lehetne az úgynevezett egyetemes szolgáltató, amely a legkedvezőbb árajánlatot nyújtja be erre a posztra.

A Magyar Nemzet arról számol be, hogy polgári és büntetőeljárások megindítását kezdeményezi Sopron jelenlegi vezetése több, az előző ciklusban eladott önkormányzati ingatlan és elkezdett beruházás miatt - jelentette be Fodor Tamás polgármester.

Elmondta: az általuk elvégzett vizsgálat olyan súlyos jogszabálysértéseket tárt fel, amelyek több száz milliós, sőt milliárdos nagyságrendű károkozást valószínűsítenek.

Walter Dezső, a város volt kormánypárti polgármestere kijelentette: áll a vizsgálatok elébe.

A Napi Gazdaságban olvashatják, hogy miközben a kábelszolgáltatók vagy már megkezdték a digitális szolgáltatást, vagy készülnek arra, zajlik a földfelszíni műsorszórás digitalizálásának jogi előkészítése.

Elkészült ugyan az átállásról szóló stratégia, ám a folytatásról nem sokat tudni. Annyi biztos, hogy az unióban 2012-re fel kell váltani az analóg műsorszórást a digitálissal.

A Világgazdaság összefoglalójából kiderül, hogy Magyarország az egykori éllovasból a kelet-közép-európai térség sereghajtójává vált - ezt a képet erősíti meg két csütörtökön kiadott elemzés.

A Világbank mindössze 2,2 százalékos GDP-növekedést jósol 2007-re, ez nagyjából harmada az új EU-tagországok átlagának.

Az ICEG 2,3 százalékkal számol, hozzátéve, hogy a gazdasági növekedés mindenütt munkahelyteremtéssel jár, egyedül hazánkban növekszik az állástalanok aránya. Az államháztartási hiány is nálunk a legmagasabb.

A Portfolio.hu interjút közöl Trunkó Barnabással, a Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkárával.

Ebben arról van szó, hogy küszöbön áll a régóta halogatott egészségügyi reform, ami jelentősen befolyásolhatja majd a hazai biztosítótársaságok üzletmenetét.

Trunkó Barnabás úgy véli, először ki kell alakítani azon szolgáltatások körét, amelyek majd a magánbiztosítókhoz tartoznak.

A MABISZ biztosítékot szeretne kapni arra, hogy a jogi szabályozás hosszú távon garantálja majd a biztosítók pozícióját a rendszerben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×