Infostart.hu
eur:
362.86
usd:
312.07
bux:
148639.34
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Felüljáró helyett villamos - Budapest átalakulásának tervei

Budapest megbízott főépítésze szerint a 47-es villamos vonalát meg kell hosszabbítani a Nyugati téren át a Lehel térig, még a Nyugati téri felüljáró lebontásának árán is. A vonalhosszabbítás egyik fő indoka a pályaudvar mellett épülő új kormányzati negyed.

Az ezt a tervet is tartalmazó Budapest Szíve programról Beleznay Éva az InfoRádióban elmondta: a Kossuth Lajos utcán nem szűkíthető le a forgalom, az Erzsébet híd kapacitása miatt.

Az átmenő forgalmat ezért egy alagútba terelnék, így a felszínen nagyobb teret kapnának a gyalogosok.

Szintén gyalogosbaráttá tennék a Március 15-e teret, a Károly körutat és az V. kerülte több részét.

A Budapest Szíve-Gyalogos Belváros nevű program célja elsősorban az autók kiszorítása és a gyalogos-kerékpáros forgalom fellendítése a Kiskörúton belül eső belvárosi térségben.

A beruházások az előzetes becslés szerint összesen 50 milliárd forintot tesznek ki, amelyet fővárosi, kerületi, befektetői és uniós forrásokból teremtene elő Budapest.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: nem a gazdagok újabb bevételi forrása az Airbnb

Szakértő: nem a gazdagok újabb bevételi forrása az Airbnb

Budapesten a rövidtávú lakáskiadású hirdetések egyharmada lehet illegális – derül ki a GuestGuru elemzése alapján. A vállalat értékesítési vezetője, Antos Péter az InfoRádióban elmondta, a szigorításokat elsősorban nem az illegális lakáshirdetők, hanem a családok és a kisvállalkozók szenvedik meg.

Nyeste Orsolya és Madár István óvatosan optimista az euró bevezetését illetően

2032-re lehet olyan gazdasági helyzetben az ország, hogy be lehessen vezetni az eurót. A feladat megcsinálható, kérdés, hogy a politikai elit kész-e rá – vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorában Nyeste Orsolya, az Erste Bank és Madár István, a Portfolio vezető elemzője.
Jön a hét legfontosabb adata - Mire számíthatunk a tőzsdéken?

Jön a hét legfontosabb adata - Mire számíthatunk a tőzsdéken?

A hét legfontosabb eseménye az amerikai augusztusi munkaerőpiaci jelentés lesz, hiszen a foglalkoztatás, a munkanélküliségi ráta és a bérdinamika együttesen jelentősen befolyásolhatja a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozásokat, így péntek délután a dollárban, a kötvényhozamokban és a részvénypiacokon is nagyobb mozgások jöhetnek. Eközben az olajpiacon továbbra is a magas árak és a közel-keleti feszültségek tartják fenn a bizonytalanságot. Bizonytalan piacnyitás jöhet Európa tőzsdéin.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×