Infostart.hu
eur:
363.62
usd:
312.85
bux:
148349.88
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Idén már vonattal mehetünk Ferihegyre

Várhatóan már az idén a második fél évtől vasúton is eljuthatnak az utasok a Ferihegyi Repülőtér 1-es termináljára - mondták el a MÁV-nál.

A MÁV és a közbeszerzési pályázaton nyertes kivitelező, a Colas Dunántúl Zrt. vezette konzorcium közötti szerződés szerint még januárban megkezdődik a Ferihegy I. megállóhely új gyalogos felüljárója acélszerkezetének gyártása.

Ezt követően februárban kezdődhet meg az új gyalogos felüljáró cölöpalapjainak kivitelezése, ehhez azonban a közműfeltárások alapján a jóváhagyott tervek módosítása szükséges.

A tervek szerint az első fél évben átépítik a Pestszentlőrinc és Vecsés közötti bal vágányt, majd ezt követően a jobb vágányt is.

A vágányátépítési munkák befejezése után helyezhető üzembe a Ferihegy 1. megállóhely az új gyalogos felüljáróval együtt.

Szollár Domokos, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport szóvivője elmondta, hogy az új megállóhely kiépítéséhez a BA által vállalt munkákat a repülőtér üzemeltetője már elvégezte.

Az 1-es terminál előtti parkolót a BA felújította, a férőhelyek számát duplájára, 570-re növelte és kiépítette a vasúti megállóhoz vezető közlekedő járdát is - fűzte hozzá.

Címlapról ajánljuk
A lengyelek korlátoznák az orosz diplomaták mozgását egész Európában
Tudósítónktól

A lengyelek korlátoznák az orosz diplomaták mozgását egész Európában

Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter szerint Oroszország továbbra is az egyik legsúlyosabb biztonsági fenyegetést jelenti Európa és az egész nemzetközi rendszer számára. A politikus ezért az orosz diplomaták mozgásának korlátozását és az orosz állampolgárok számára kiadott vízumok számának csökkentését sürgette. A diplomáciai vezető úgy véli, hogy az EU-ban dolgozó több mint kétezer orosz diplomata legalább 40 százaléka kémkedik Moszkvának.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×