Infostart.hu
eur:
363.16
usd:
312.58
bux:
147761
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Szili ételt osztott és alkotmányozna

Alkotmányos formában kell rögzíteni az állam szociális felelősségének mértékét - jelentette ki vasárnap Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, miután a város fideszes polgármesterével, Zombor Gáborral közösen ételt osztott a szegényeknek Kecskemét főterén.

A házelnök szerint nincs olyan európai társadalom, amelyik lemondhat arról, hogy állami segítséget nyújtson a létminimum alatt élőknek.

Magyarországon a szociológusok 700-800 ezerre teszik a szegénységben élők számát, de megdöbbentő az az adat is, mely szerint a hazai családok 27 százalékában nincs egyetlen kereső sem - mondta Szili Katalin.

A házelnök szerinte az Országgyűlésben is a pártpolitikai ellentéteket félretéve kell megoldást találni az alapvető gondokra.

Címlapról ajánljuk
Ellentétek viharában a forint: nagy erősödés után jön a korrekció

Ellentétek viharában a forint: nagy erősödés után jön a korrekció

A forint látványosan erősödött a csütörtöki pletykákra, miszerint a Magyar Nemzeti Bank szeptemberben megállhat a kamatcsökkentéssel, és 3-ról 2,5 százalékra csökkentheti inflációs célját. Az euró árfolyama csütörtökön 367 forint környékéről 362 forintig esett, péntek reggel pedig már 361,3 forint körül járt, de onnan már enyhe korrekcióval vissza is gyengült. A dollár a hét egészében gyengült, miután Christopher Waller Fed-kormányzó mérséklődő infláció esetén változatlan kamatot vetített előre. A nap legfontosabb eseménye az amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely érdemben átárazhatja az USA jegybankjának szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozásokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×