Infostart.hu
eur:
363.16
usd:
312.5
bux:
147247.7
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Juhász: a pártvezetés érdemben nem szólhatott bele a kormánypolitikába

Az MSZP alelnöke a kormányfőn kívül senkiben nem lát ambíciót, hogy a párt elnöki posztjáért versenybe szálljon.

Juhász Ferenc az InfoRádiónak azt mondta: Gyurcsány Ferenc pártelnöksége nem fojtaná el az esetlegesen a kormánnyal ellentétes szocialista véleményeket.

Mint közölte: a jelölés folyamata a hónap végén indul, de véleménye szerint már jelenleg is konszenzus közeli helyzet van a pártban arról, hogy a posztot Gyurcsány Ferencnek kell betöltenie.

Hozzátette: az MSZP már kipróbálta, hogy milyen az, amikor más tölti be a miniszterelnöki és a pártelnöki posztot; sok olyan belső probléma adódott, amely miatt el kell gondolkodni a változtatáson.

Úgy vélte: a kormányzati tevékenység gyorsasága eddig megakadályozta, hogy a párt vezetői érdemben részt vegyenek a kormányzati politika alakításában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Jójárt Krisztián: az oroszoknak két fontos céljuk van a szabotázsakciókkal

Jójárt Krisztián: az oroszoknak két fontos céljuk van a szabotázsakciókkal

Az oroszok egyrészt az ukrán hadszintér kiterjesztését szeretnék elérni a különféle szabotázsakciókkal, mint amilyen Lipcsében is volt, másrészt próbálnak költséget generálni a Nyugat számára. Többek között erről beszélt az InfoRádióban Jójárt Krisztián, a Svéd Védelmi Egyetem posztdoktori kutatója.

Nyílt levelet kapott Magyar Péter, nem is akárhonnan

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×