Infostart.hu
eur:
363.12
usd:
312.6
bux:
146994.55
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Drasztikus drágulás a HÉV-járatokon

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk azoknak a tanulóknak és nyugdíjasoknak, akik rendszeresen utaznak HÉV-vel Budapesten. Egy, a város határáig használható havi bérlet ugyanis eddig 1.311 forintjukba került, most azonban 5.650 forint kell fizetni érte.

A közlekedési vállalat szóvivője az InfoRádióban elmondta: egy kormányrendelet csökkentette a közigazgatási határon átlépő járatokra vonatkozó kedvezmények mértékét, és szűkítette a kedvezményezettek körét.

Megszűnik például a környező településekre járó buszokra vonatkozó környéki kombinált bérlet. Megmarad azonban a környéki bérlet, amely kiegészül tanuló- és nyugdíjas változattal.

A HÉV-re a jövőben kizárólag olyan bérlet vásárolható, amely a városhatáron kívül is használható, erre a közlekedési eszközre pedig megszűnik a nyugdíjas bérlet. A nyugdíjasoknak így ezentúl teljes árú bérletet kell váltani.

A BKV azonban felajánlja nekik azt a lehetőséget, hogy nyugdíjas-igazolvánnyal korlátozott számban kedvezményes jegyet vehessenek a HÉV-járatokra.

Változik a kiegészítő bérletek ára is. Eddig ugyanis egy diák, aki csak a városhatáron belül használta például a gödöllői HÉV-járatot, annak ebben az évben már 5.650 forintot kell ugyanezért fizetnie.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.
Balesetek nehezítik a közlekedést

Balesetek nehezítik a közlekedést

Baleset történt az M1-es és M7-es autópálya közös kivezető szakaszán Budaörsnél: két személyautó ütközött össze a Székesfehérvár felé vezető oldalon, a helyszínen műszaki mentés és forgalomkorlátozás van érvényben. A Balaton felé tartóknak az M6-os autópályán keresztüli kerülőutat javasolják. Az M1-esen Budapest felé is szakaszos torlódás alakult ki Tata és Biatorbágy között. Több főúton is balesetek és útépítések nehezítik a közlekedést az ország különböző pontjain.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×