Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Alkotmánybírák előtt a Fidesz népszavazási kérdései

Benyújtotta kifogásait az Alkotmánybírósághoz a Fidesz és a KDNP a négy elutasított népszavazási kérdése ügyében.

A Fidesz szóvivője azt mondta: arra kérik a testület elnökét, tegye lehetővé, hogy a kérdésekről egy időben lehessen népszavazást tartani.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy a két ellenzéki párt azokban a kérdésekben vár választ az Alkotmánybíróságtól, amelyeket korábban az Országos Választási Bizottság elutasított.

Mint mondta: ezek a tandíjra, a vizitdíjra, a nyugdíjasok munkavállalására és a kormánytagok költségvetési hiányért viselt felelősségére vonatkoznak.

MSZP: politikai zsarolás

"Kimeríti a politikai zsarolás műfaját az, amit a Fidesz művel. Elfogultsággal vádolja az OVB-t s ezzel sarokba kívánja szorítani az Alkotmánybíróságot is. Ha ugyanis az Ab hasonló döntésre jut, mint az OVB, a Fidesz által felragasztott bélyeg az ő homlokukra is felkerül" - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője.

A politikus úgy vélte, "elképesztő", hogy alig egy hónapja az Országos Igazságszolgáltatási Tanács egy tagját csak azért, mert levelet mert írni a többi tanácstagnak, politikai nyomásgyakorlással vádolták meg, míg ők - utalt a Fideszre Nyakó István - egy átlátszó indokkal az Ab elnökét szintén írásban keresik meg, és olyasmit kérnek tőle, ami eddig senkinek nem jutott eszébe.

"Ki volt az, aki azt mondta volna, hogy a Fidesz javaslatait egymást követő vasárnapokon kellene a néppel megszavaztatni? Senki" - fogalmazott a szóvivő.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×