Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
323.57
bux:
147481.93
2026. november 5. csütörtök Imre

Konszenzus: Medgyessy a legalkalmatlanabb

Újabb több hónapos csúszást szenvedhet a 4-es metró, ha változik a 350 milliárd forintba kerülő beruházás finanszírozásának módja. A kormány a rá eső, mintegy 250 milliárd forintot nem hitelből, hanem uniós támogatással akarja kiváltani - írja a Népszabadság.

A kabinet az elképzeléssel még a nyáron rukkolt elő, a főváros pedig eleinte hallani sem akart az ötletről. Budapest ugyanis már az év elején elkészítette a Brüsszelnek szánt kívánságlistát, amelyben több tucat, régóta ígért nagyberuházás szerepel.

A főpolgármesteri kabinet júliusban nemet mondott a kormány szándékaira, mondván, ha a 4-es metróra költenek az uniós apanázsból, másra szinte nem is marad.

A lap azt írja, így a szegedi, a debreceni és a miskolci villamosközlekedési programra sem juthat elég uniós támogatás, ahogy az ötös metró első szakasza, valamint a budapesti 1-es és 3-as villamos meghosszabbítására sem.

Magyar Nemzet

Nem zárható ki, hogy a kabai után a közeljövőben újabb cukorgyárat is bezárnak a külföldi cégtulajdonosok hazánkban - jelentette ki a lapnak Kelemen István, a Cukorrépa-termesztők Országos Szövetségének főtitkára.

Az interjúból kiderül, a második világháború után szinte az összes mezőgazdasági terménynél, így a cukorrépánál is túltermelés alakult ki, emellett nehéz megküzdeni a világ cukorexportjának közel harmadát biztosító brazilokkal.

Index

Egyes drogtípusok akár feleannyiba is kerülhetnek, mint öt éve, derült ki az EU kábítószerügyi központjának trendkutató jelentéséből. A vizsgálat szerint ismét nőtt a kábítószeres halálesetek száma, a kokain pedig már a második legnépszerűbb drog.

A vizsgálat szerint az öt éves időszakban a marihuána ára 12, a hasis ára 19, az amfetaminé 20, a kokainé 22, a heroiné 45, az ecstasyé pedig 47 százalékkal csökkent. A kutatás szerint a kábítószeráraknak nagy a területi szórása. A hasis grammja Portugáliában 2,3 euró (körülbelül 600 forint), Norvégiában viszont 12 eurónál (3.200 forintnál) is többet kérnek érte.

Világgazdaság

Az építő-, a vendéglátóipar és az egészségügy szívja fel azokat a magyar munkavállalókat, akik úgy döntenek, külföldön vadásznak állásra. A hentesek, pincérek, mérnökök egyaránt kapósak, mert elismerten jól dolgoznak és olcsók.

A migrációs szándék komolyságát leginkább az iskolázottság befolyásolja, és az, hogy itthon mekkora az esély az elhelyezkedésre.

A munkanélküliek közül egyre többen döntenek úgy, hogy akár még szakképzettséget nem igénylő munkára is jelentkeznek.

Napi Gazdaság

Több mint ezer új autót szállíthat a költségvetési szervezeteknek az az öt autókereskedő, amely nyertesként került ki a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság európai uniós, nyílt közbeszerzési eljárásából. A Vám- és Pénzügyőrség 59, a határőrség 433, a rendőrség pedig 89 járművet kap.

A fennmaradó több mint négyszáz jármű szállítására pedig a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság a mintegy ezer központi költségvetési szervezet, valamint a központosított közbeszerzéshez önként csatlakozó szervezetek számára köt keretszerződést a márkakereskedőkkel.

portfolio.hu


Az internetes portál által megkérdezett 20 oktató, elemző és kutató szerint Hamecz István, a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi igazgatója lenne a legalkalmasabb a jegybankelnöki posztra.

A listán szerepel még Bokros Lajos, a Közép-Európai Egyetem vezérigazgatója és Surányi György, a CIB Bank Zrt. elnöke is. Szorosan mögöttük Király Júlia, Karvalits Ferenc és Felcsúti Péter kapta a legtöbb szavazatot.

A megkérdezettek viszont messze a legalkalmatlanabb és legesélytelenebb jelöltnek tartják Medgyessy Péter volt miniszterelnököt, holott volt olyan időszak - írja a portfolio.hu -, amikor az ő nevét gyakran emlegették, mint a Magyar Nemzeti Bank esetleges leendő elnökét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×