Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
325.69
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

A háztartások kétharmada jogosult lenne gázár-támogatásra?

A háztartásoknak mintegy kétharmada lenne jogosult gázár-támogatásra abban az új rendszerben, amelyet a szociális tárca javasol. A jövőben ugyanis nem a fogyasztott gáz mennyiségétől, hanem a fogyasztók jövedelmétől tennék függővé a támogatást - mondta Kiss Péter.

A szociális és munkaügyi miniszter hangsúlyozta: a tárca terve szerint - amelyről a kormánynak és a szociális partnereknek kell majd állást foglalniuk - az egy főre jutó kereset lenne a meghatározó a támogatás szempontjából.

"Ne a gázt támogassuk, hanem a rászorultság alapján az embereket" - indokolta a változtatást Kiss Péter.

A jövőben az a háztartás lenne jogosult valamiféle gázár-támogatásra, amelyben az egy főre jutó jövedelem a nyugdíjminimum három és félszerese alatt van.

A háztartásoknak mintegy kétharmada ez alá esik - tette hozzá Kiss Péter.

A miniszter szerint azok a háztartások, ahol az egy főre jutó jövedelem ennél magasabb, piaci áron fizetik a gázköltségeket.

Azokra a sajtóban megjelent írásokra reagálva, amelyek azt találgatták, hogy hány százalékkal emelkedik a gáz ára bizonyos jövedelmi kategóriákban, Kiss Péter hangsúlyozta: most csak a támogatási mértékekről születik döntés, míg a piaci árat a Gazdasági Minisztérium árképlete határozza majd meg decemberben.

Kiss Péter elmondta, hogy a támogatási lépcsőket a nyugdíjminimum két, két és fél, három, illetve három és félszeresénél kívánják megállapítani. Azokban a háztartásokban, ahol az egy főre jutó jövedelem a minimális nyugdíj kétszerese alatt van, a támogatás olyan mértékű lehet, hogy lényegében nem is növekszik a gázfűtés költsége.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×