Infostart.hu
eur:
364.92
usd:
326.22
bux:
0
2026. november 3. kedd Győző

Nem lesznek gyógyszerész benzinkutasok

Valószínűleg nem lesz szakember azokban a boltokban, illetve benzinkútnál ahol gyógyszert lehet vásárolni - a Parlament Egészségügyi Bizottságának elnöke szerint nem szavazzák meg az ezt célzó módosító javaslatot. A gyógyszergazdaságossági törvényről jövő héten szavaz a Parlament.

Várhatóan nem kérhetik gyógyszerész segítségét a benzinkutaknál, illetve boltokban gyógyszert vásárlók.

A Parlament Egészségügyi Bizottsága ugyan megszavazta azt a módosító javaslatot, amely előírja a legalább szakasszisztensi végzettségű szakember jelenlétét a gyógyszert árusító helyeken, de Kökény Mihály, a bizottság szocialista elnöke az InfoRádiónak úgy nyilatkozott: szerinte ez nem lesz benne a törvényben.

Mint Kökény Mihály elmondta: ha az összes egyéb feltétel teljesül, akkor ez nem is szükséges.

Asszisztens nem lesz

Az Országos Kereskedelmi Szövetség sem ért egyet azzal, hogy gyógyszerészt, vagy asszisztenst alkalmazzanak a kereskedők. A szervezet főtitkára, Vámos György az InfoRádióban azt mondta: ezt a feltételt nem tudják teljesíteni a kereskedők, de a törvény-tevezet többi részét támogatják.

Az Egészségügyi Minisztérium szerint sem szükséges szakasszisztens a boltokba, a vásárló szükség esetén telefonon is kaphat tájékoztatást az adott készítményről.

A Magyar Gyógyszerészkamara elnöke, Hávelné Szatmári Katalin ugyanakkor indokoltnak tartaná a szakember jelenlétét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Hétfőn az iráni deeszkalációs várakozások emelkedésének hatására jelentős esést láthattunk az energiaárakban, az AI-trade körüli aggodalmak fokozódása miatt azonban nem volt felőhetlen az öröm a tőzsdéken. Ezt követően viszont kedd reggelre sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm szigete ellen, miközben a Trump-kormányzat nyilvánosan arról beszél, hogy egyre közelebb kerülhetnek a diplomáciai megállapodáshoz. Az események hatására emelkedik az olajár, illetve jöhet az újabb esés a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×