Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
326.04
bux:
0
2026. november 3. kedd Győző

"Az ÁVH által kialakított virtuális Magyarország"

M. Kiss Sándor történész, egyetemi tanár szerint a történetírás adós ötvenhattal kapcsolatban. A korszakból eseményei, történései közül ugyanis még sok mindent nem lehet tudni.

Elmondta: amikor 10 évvel ezelőtt Somogy megye történetét dolgozta fel, megismert egy 1950-ből származó esettel. Az államvédelmiek internálni akarták az egyik falu papját. A település asszonyai ezt meg akarták akadályozni, és sorfalat álltak, az ávósok azonban közéjük lőttek.

Erről az esetről korábban nem tudtak a történészek, míg másokról igen, hiszen azokról megvolt az iratanyag. Mint mondta, ekkor merült fel benne, hogy a nyomozati szervek úgy próbálták beállítani az eseményeket, ahogy nekik tetszett. "A történészek azokat az iratanyagokat olvassák, amit az ÁVO, az ÁVH itt hagyott" - tette hozzá a történész.

"Gyakran merül fel bennem: lehetséges, hogy a történészek az ÁVH által kialakított virtuális Magyarország-képet kutatják?" - tette fel a kérdést M. Kiss Sándor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Eger nagyságú várost veszítünk el gyógyítható betegségekben: miért tart itt Magyarország?

Eger nagyságú várost veszítünk el gyógyítható betegségekben: miért tart itt Magyarország?

Az elmúlt években egyre gyakrabban találkozhatunk olyan – gyakran gyógyíthatatlan betegségekre kifejlesztett – személyre szabott, innovatív terápiákkal, amelyek korábban csak a leggazdagabbak számára voltak elérhetőek. Bár ezek a modern kezelések még mindig rendkívül költségesnek tűnnek, a gyógyszerfejlesztés összetett ökoszisztémája, a hosszú távú kutatási ciklusok és a szabadalmi rendszerek mögött szigorú gazdasági összefüggések állnak. Ugyanakkor egyáltalán nem elrugaszkodott vagy elképzelhetetlen, hogy ezek a korszerű terápiák előbb-utóbb – akár részben – a társadalombiztosító által is finanszírozhatóvá váljanak, hiszen a betegek gyógyulása révén elért hosszú távú társadalmi és gazdasági megtakarítások igazolhatják a ráfordítást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×