Infostart.hu
eur:
364.22
usd:
325.79
bux:
145438.94
2026. november 3. kedd Győző

Meghalt Bence György filozófus

Életének 65. évében, szombaton, tragikus hirtelenséggel elhunyt Bence György filozófus. Bence György a Metazin.hu internetes magazin alapító főszerkesztője, az ELTE Bölcsészkarának professzora, a rendszerváltozás előtti demokratikus ellenzék egyik meghatározó alakja volt. Gyakori vendége volt az InfoRádió politikai elemző műsorainak is.

Bence György 1966-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karán diplomázott filozófiából. Az MTA Filozófiai Intézetének tudományos segédmunkatársa, 1968-ban azonban politikai okból eltávolítják. Lukács György és Márkus György doktorandusza.

1972-ben megjelent, Márkus Györggyel és Kis Jánossal közösen írt könyve miatt 1973-ban foglalkoztatási és publikációs tilalom alá helyezik, disszertációját sem védheti meg. 17 évig szabadfoglalkozású fordító és szerkesztő, külföldi és szamizdat kiadásokban publikál.

1982-ben kap először útlevelet nemzetközi emberi jogi szervezetek nyomására. Ezt követően megszakításokkal több éven át kutat és ad elő amerikai egyetemeken.

1989-ben rehabilitálják, megvédi disszertációját, és kinevezik docensnek az ELTE Bölcsészkar Filozófia Intézetében. 1990 óta egyetemi tanár volt ugyanott.

Tudományos és tanári munkája mellett politikai konzultánsként és kommentátorként is tevékenykedett.

Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Meglepő számok érkeztek a magyar innovációról: nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma

Meglepő számok érkeztek a magyar innovációról: nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma

Meglepően nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon: az év első kilenc hónapjában 58 százalékos növekedést mértek az előző év azonos időszakához képest, a magyar eredetű bejelentéseknél pedig 57 százalékos volt a bővülés – mondta el a Portfolio-nak Farkas Szabolcs, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke. A szakemberrel arról beszélgettünk, mi áll a növekedés hátterében, hogyan teljesít jobban Magyarország a nemzetközi innovációs rangsorokban, és miként lehet a hazai kutatási eredményekből nemzetközileg sikeres vállalkozásokat építeni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×