Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Rendőreink elképesztően lemaradtak

A tavalyi adatokhoz képest idén ugrásszerűen, mintegy ötven százalékkal megnőtt a szerzői jogi bűncselekmények száma Magyarországon - durván tízezerről tizenötezerre. Lapszemle.

Népszabadság

A tavalyi adatokhoz képest idén ugrásszerűen, mintegy ötven százalékkal megnőtt a szerzői jogi bűncselekmények száma Magyarországon - durván tízezerről tizenötezerre. Sőt, a rendőrség álláspontja szerint a látencia mintegy 90 százalékos, azaz csak a jéghegy csúcsát látjuk. Az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közhasznú Alapítvány (ASVA) igazgatója szerint a jogvédő szervezetek munkájának köszönhető, hogy a statisztika romlott, azaz, hogy a rendőrség jobban odafigyel ezekre a bűncselekményekre. Kálmán András ugyanakkor felhívta a figyelmet, a bűnüldözők elképesztő elmaradásban vannak, az internettel ugyanis senki nem foglalkozik.

Magyar Nemzet


Újabb megszorításként értékelik a kórházak és járóbeteg-szakrendelők vezetői, hogy az év utolsó három hónapjában a vártnál kevesebb gyógyító munkát finanszíroz az országos Egészségbiztosítási Pénztár. Az erről szóló levelet a napokban kapták meg az érintettek. Az egyik budai kórház igazgató-főorvosa a lapnak azt mondta, hogy 2006 októbere és decembere között körülbelül 25 százalékkal kevesebb teljesítményt számolhatnak el, mint a tavalyi év hasonló időszakában, de még ahhoz képest is nagy a visszaesés, ami a nyári finanszírozási szigorítás után járna. Az OEP főosztályvezetője ezzel szemben úgy véli, nincs szó újabb megszorításról, szerinte az intézmények nem vették figyelembe, hogy júliustól egyes beavatkozások finanszírozási értékének csökkenésével az elszámolható teljesítménynek is változnia kellett.

Index

A Lonely Planet című útikönyv szerint a magyar busongó népség, amellett kínosan udvarias, és szereti az állatokat, viszont Budapestre látogatni érdemes. Az internetes portál azt írja, a honfibú nem az átkos 40 év terméke, amit az a harmincas években Európa-szerte elterjedt legenda is bizonyít, mely szerint a budapestiek a Szomorú vasárnap dallamát meghallva azonnal a legközelebbi Duna-hídhoz rohantak, hogy levessék magukat. A világ legnépszerűbb útikönyvéből kiderül az is, nem kell sokat taxiznunk a magyar fővárosban, annyira jó a tömegközlekedés. A Magyarországról szóló Lonely Planet borítóján egy uszoda van, szóval a magyar ember a külföld szemében inkább úszik, nem pedig karikás ostort pattogtat.

Világgazdaság

A kis- és nagykereskedelem, az élelmiszeripar, valamint a mezőgazdaság területén működő vállalkozások sínylik meg leginkább a jövő évi minimálbér-emelést, illetve főleg a garantált bérminimum további növelését. A kötelező emelések miatt országosan több mint 644 ezer dolgozó havi fixét kell korrigálni a versenyszférában. Ez összesen 37 milliárd forintjába kerül majd a versenyszféra munkaadóinak. Ennek az összegnek közel a 40 százalékát a 10-49 főt foglalkoztató vállalatoknak kell kifizetniük.

Napi Gazdaság

Egyelőre kiszámíthatatlan, hogy milyen hatással lesznek a budapesti ingatlanpiacra az elmúlt hetek tüntetései és utcai összecsapásai: a szakértők abban többé-kevésbé egyetértenek, hogy a nagybefektetőket vagy az ingatlanalapokat nem bizonytalanítják el az események, a külföldi magánszemélyek reakcióját illetően azonban nem egységes a szakma. A távolabbi terveket szövögetőknek feltehetőleg jobban számít az ország gazdasági teljesítménye, rövid távon azonban elképzelhető, hogy inkább kivárnak azok, akik budapesti lakást készültek venni befektetési céllal.

Portfolio.hu


Az idei évben piaci becslések szerint 40 százalék fölé emelkedik az ingatlanközvetítőkön keresztül kötött adásvételek száma. Ez a szám 3 évvel ezelőtt mindössze 15 százalék volt. A dinamikus növekedésben a piaci szereplők szerint nagy szerepe van a franchise hálózatok térnyerésének: Budapesten ma közel 140 ingatlaniroda tartozik valamelyik franchise hálózatba. A piac főszereplői szerint azonban a magyarországi ingatlanközvetítői piacban még bőven van potenciál, az internetes portál által megkérdezett hálózatok szinte kivétel nélkül jelentős mértékben növelnék partnerirodáik számát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Wladár Sándor: 3-4 aranyat is szerezhetünk a jövő évi, budapesti vb-n

Wladár Sándor: 3-4 aranyat is szerezhetünk a jövő évi, budapesti vb-n

A szervezők rátesznek még egy lapáttal a 2027-es világbajnokságon a korábbi, budapesti rendezésű vizes világversenyekhez képest, és az MVM Dome-ban több mint tízezren szurkolhatnak majd a magyar kedvenceknek – mondta az InfoRádióban a Magyar Úszó Szövetség elnöke. A sportvezető beszélt a közelgő párizsi Eb-vel kapcsolatos elvárásairól, továbbá kitért arra is, mit szól ahhoz, hogy Fábián Bettina a Szajna vízminősége miatt nem vállalja az indulást.

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×