Infostart.hu
eur:
364.22
usd:
325.79
bux:
145438.94
2026. november 3. kedd Győző

A gyülekezési jog is korlátozható

Mindig a konkrét eseteket megvizsgálva lehet csak megállapítani, hogy egy alkotmányos alapjog sért-e egy másikat - mondta az InfoRádiónak Szalay Péter ügyvéd.

Az alkotmányjogi szakértőt annak kapcsán kérdezte az InfoRádió, hogy ha a gazdák traktoraikkal lezárják az utakat, azzal korlátozzák-e az állampolgárok jogait.

Mint mondta, az Alkotmánybíróság szerint vannak korlátozhatatlan és korlátozható emberi alapjogok.

Az előbbiek közé tartozik az élethez, valamint az emberi méltósághoz való jog, míg például a gyülekezési jog a második kategóriába sorolódik.
A gyülekezési jog a nemzetközi egyezmények és a hazai jogszabályok szerint meghatározott esetekben és mértékben korlátozható - mondta Szalay Péter.

Ha valaki teljes mértékben lehetetlenné teszi a közlekedést egy úton, akkor hivatkozni lehet arra, hogy olyan mértékben korlátozza más alapjogát, amely már elfogadhatatlan.

Az InfoRádió kérdésére azonban az ügyvéd nem tudott egyértelmű választ adni arra, hogy korlátozhatók-e a gazdák akkor, ha a Budapestre bevezető utakat akarják lezárni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Meglepő számok érkeztek a magyar innovációról: nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma

Meglepő számok érkeztek a magyar innovációról: nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma

Meglepően nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon: az év első kilenc hónapjában 58 százalékos növekedést mértek az előző év azonos időszakához képest, a magyar eredetű bejelentéseknél pedig 57 százalékos volt a bővülés – mondta el a Portfolio-nak Farkas Szabolcs, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke. A szakemberrel arról beszélgettünk, mi áll a növekedés hátterében, hogyan teljesít jobban Magyarország a nemzetközi innovációs rangsorokban, és miként lehet a hazai kutatási eredményekből nemzetközileg sikeres vállalkozásokat építeni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×