eur:
394.85
usd:
365.58
bux:
73761.3
2024. július 30. kedd Judit, Xénia

Demszky KRESZ-táblákkal készül a gazdák ellen

Mintegy 100-150 "Mezőgazdasági járművel behajtani tilos" KRESZ-táblát helyeznek el a hét végéig a belvárosban és a főváros több nagy forgalmú főútján - erősítette meg az Inforádió értesülését a főpolgármesteri hivatal sajtóosztálya.

"Mezőgazdasági járművel behajtani tilos" táblák tiltják majd a traktorral behajtást többek között a Nagykörúton, a Margit körúton, a Dózsa György úton, az Andrássy úton vagy a rakpartokon.

Tovább nehezíti a Budapesten tüntetni szándékozó gazdák dolgát, hogy a közgyűlés csütörtökön arról döntött, hogy a nem parkolási céllal közterületen elhelyezett járművekre közterület-használati engedélyt kell kérni.

A főpolgármesteri hivatal tegnap este bekeríttette és építési területté nyilvánította a Városháza parkot is, arra hivatkozva, hogy balesetveszélyes állapotok uralkodnak a területen.

A Lelkiismeret 88 csoport korábban bejelentette, hogy a Városháza parkban, a Liberális sátor mellett fognak tüntetni. A Liberális sátrat egyébként korábban már lebontották.

Az ellenzék szerint a tüntetéseket nehezíti a fővárosi közgyűlés csütörtökön elfogadott rendeletmódosítása, amely a főváros szakbizottságának engedélyéhez köti politikai nagygyűlések esetén is a pódiumok, hangosító berendezések, sőt járművek nem parkolás céljára történő elhelyezését.

A közgyűlés döntött arról is, hogy a szakbizottságot a következő napokban felállítja, méghozzá koalíciós többséggel. A szavazáskor a Fidesz és a KDNP frakció tiltakozásul elhagyta a termet.

Ikvai-Szabó Imre, az SZDSZ-frakció vezetője a jogszabály-módosítást azzal indokolta, hogy a fővárosnak demokratikus eszköz kell ahhoz, hogy az elmúlt hetek "kreatív közterület-használatát" megakadályozhassa.

Tarlós István, a Fidesz frakcióvezetője a közgyűlést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy az előterjesztést puccsszerű politikai döntésnek tartja, ami ellentétes a főváros vezetésének eddig kinyilvánított együttműködést tervező nyilatkozataival.

{{keretes_cim}}

Nem balesetveszélyes a Városháza Park - jelentette ki a helyszín megtekintése után a korábban a Kossuth téri tüntetést szervező Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik ügyvivője.

Takács András hozzátette: ennek ellenére tudomásul veszik az "alantas, diktatórikus eszközökkel" meghozott döntést, és új helyszíneket keresnek a demonstrációnak.

A kormányellenés tüntetések egyik szervezője elmondta azt is: ha nem akadályozza meg a rendőrség, akkor szombaton úgynevezett alkotmányozó nemzetgyűlést tartanak, és árnyékkormányt hoznak léter a Budai Várban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Komoly lépést tehet a negyeddöntő felé a női kézilabda-válogatott – élőben

Angola ellen játszik a magyar női csapat a harmadik csoportmérkőzésen az olimpián.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.30. kedd, 18:00
Kiss Róbert Richárd
turisztikai szakértő, az InfoRádió főmunkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×