Infostart.hu
eur:
364.22
usd:
325.79
bux:
145438.94
2026. november 3. kedd Győző

Lendvai: Orbán javaslata szédítés

Az MSZP frakcióvezetője szerint a Fidesz elnökének megemlékező beszéde a jövő ellen, és a békétlenség mellett szólt. A szabad demokraták elnöke pedig azt mondta: aki nem akar semmit sem csinálni, legjobb, ha népszavazást ír ki. Orbán Viktor Fidesz-elnök beszédében kijelentette: pártja népszavazást kezdeményez az oktatásügy, az egészségügy, a nyugdíjak, a termőföld és a demokratikus garanciák ügyében.

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője az InfoRádióban azt nyilatkozta, hogy ha egy szóval kellene jellemeznie Orbán Viktor ünnepi beszédét, akkor az a szó az lenne: "kár". "Kár, hogy a beszéd a jövő ellen, és a békétlenség mellett szólt"- jelentette ki Lendvai Ildikó, aki kifogásolta a beszéd azon elemét, amely szerint a népszavazással eldőlhet a kormány sorsa.

Úgy fogalmazott: ez már megint egy szédítés. "Ezeket a szerencsétleneket egyszer már azzal szédítette, hogy az önkormányzati választással lehet kormányt buktatni, majd azzal, hogy utcai ultimátummal" - jelentette ki Lendvai Ildikó.

Hangsúlyozta: annak örülne, ha Orbán Viktor valóban demokratikus keretek között próbálna megoldás találni a jelenlegi helyzetre, ennek azonban ellentmond az, hogy a Fidesz elnöke a kormányt illegitimnek nevezte.

Költségvetést érintő kérdésekben nem lehet népszavazást kiírni - reagált az SZDSZ elnöke Orbán Viktor, a Fidesz elnökének javaslataira.

Kuncze Gábor szerint az ellenzéki vezető képtelen kivárni a következő választásokat, és képtelen elfogadni a tavaszi voksolás eredményét. A liberális politikus hozzátette: ez mozgatja Orbán Viktor minden tettét.

Ha valaki nem akar semmit sem csinálni, legjobb, ha népszavazást ír ki a reformokról - hangsúlyozta Kuncze Gábor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Meglepő számok érkeztek a magyar innovációról: nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma

Meglepő számok érkeztek a magyar innovációról: nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma

Meglepően nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon: az év első kilenc hónapjában 58 százalékos növekedést mértek az előző év azonos időszakához képest, a magyar eredetű bejelentéseknél pedig 57 százalékos volt a bővülés – mondta el a Portfolio-nak Farkas Szabolcs, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke. A szakemberrel arról beszélgettünk, mi áll a növekedés hátterében, hogyan teljesít jobban Magyarország a nemzetközi innovációs rangsorokban, és miként lehet a hazai kutatási eredményekből nemzetközileg sikeres vállalkozásokat építeni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×