Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
325.87
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Egymásnak esett Orbán Viktor és Veres János a parlamentben

Hosszas vita alakult ki a parlamentben a pénzügyminiszter, és a Fidesz elnöke között a tavalyi év zárszámadása kapcsán. Orbán Viktor a kormány hozzá nem értéséről beszélt, míg Veres János az ellenzéki pártvezető felelősségét firtatta.

A legnagyobb ellenzéki párt nem fogadja el a kormány által benyújtott tavalyi zárszámadást - közölte Orbán Viktor. Egyúttal javasolta, hogy a parlament egyik bizottsága vizsgálja meg, milyen ingatlanokat adtak el a tavalyi évben.

A Fidesz elnökének szavai szerint a kormány szakmai, politikai, erkölcsi alkalmasságának riasztó lenyomata a 2005-ös zárszámadás. "Vagyis, hogy nem állta ki az alkalmasság próbáját" - jelentette ki.

Válságos állapot alakult ki

Mint mondta, a kormány gazdálkodási terveiből lényegi elemek nem teljesültek, 2006 elejére válságos állapot alakult ki, a kormány tudta, de legalábbis tudhatta a gazdaság valós állapotát és megtévesztette az embereket, a rábízott közpénzekkel úgy tűnik felelőtlenül bánt, tudta, hogy válságba fogja rántani Magyarországot.

Orbán Viktor szerint a tavalyi zárszámadás nem függetleníthető a balatonőszödi beszédtől sem. A szövegből három idézetet olvasott fel, amelyek alátámasztják, hogy szándékosan félrevezették Magyarország lakosságát, ismerték a gazdaság valós helyzetét, meghamisították a gazdasági és költségvetési adatokat.

A pártelnök ismertetése szerint a kormány a felmerült kifogásokra, figyelmeztetésekre olyan válaszokkal reagált, mint például a gazdasági miniszter Népszabadságban közpénzen feladott hirdetése, amelyben a sikeres gazdaságról számolt be két nappal azelőtt, hogy nyilvánosságra került a költségvetés megrendülése.

Nem szakmai, hanem politikai vádak

A pénzügyi tárca vezetője minderre reagálva úgy fogalmazott: Orbán Viktor nem szakmai, hanem politikai alapon közelítette meg a költségvetési kérdéseket.

Veres János emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktornak is van felelőssége, mert a kormányzása idején bevezetett kétéves költségvetésből fakadt az azóta törvényben rögzített maradványképzési kötelezettség.

A miniszter kitért arra, hogy mind a Pénzügyminisztérium, mind a Központi Statisztikai Hivatal részéről időben megtörtént a tájékoztatás az ország valós helyzetéről. Végül megjegyezte, most már a Fidesz is elismeri a reformok szükségességét.

Orbán felelősségre vonást sürgetett, Veres szerint nem kell

Ezekre reagálva Orbán Viktor azt mondta, pártja szerint válságkezelő tervre van szükség, aminek két politikai szempontot mindenképpen tartalmaznia kell: nevezzék meg és vonják felelősségre azokat, akik az ország pénzügyi helyzetéért felelősek, illetve garantálják, hogy még egyszer ilyen helyzet ne fordulhasson elő.

Veres János szerint a politikai felelősség kérdését az elmúlt hetekben már rendezték. Hozzátette, most az a lényeg, hogy a konvergenciaprogramot végrehajtsák.

Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×