Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
325.94
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Gyurcsány Ferenc egyelőre nem lesz pártelnök

Az MSZP jövő heti kongresszusán nem kerül szóba a pártelnöki poszt kérdése, ami azt is jelenti, hogy tavaszig a jelenlegi elnök, Hiller István vezeti a pártot. A tervek szerint a szocialisták elköltöznének a Köztársaság térről.

A Népszabadság értesülése szerint az MSZP jövő hét végi kongresszusán nem kerül szóba a miniszterelnöki és a pártelnöki tiszt egyesítése. Tavaszig tehát biztosan Hiller István vezeti a pártot. Vezető szocialista politikusok - többek között Lendvai Ildikó frakcióvezető, a szociális és munkaügyi tárcát vezető Kiss Péter, Szekeres Imre honvédelmi miniszter, a párt elnökhelyettese - lojálisak a kormányfőhöz, de egységesek abban is, hogy jóval "szélesebb bázisú" kormányzásra lenne szükség. A tervek szerint egyébként a szocialisták szakítanak a Köztársaság térrel, az év végéig leteszik egy új központ alapkövét.

Számos szikszói embernek fizetett személyesen Füzesséri József szocialista polgármesterjelölt vagy megbízottja azért, hogy rá szavazzon - írja a Magyar Nemzet. Minderről a lefizetett választópolgárok egy része tanúvallomást tett, emellett egy hangfelvétel is ezt támasztja alá. Az MSZP-s jelölt a felvétel szerint ráadásul a Lamperth Mónika önkormányzati minisztertől kapott 10,5 millió forinttal kecsegtette a támogatóit.

A Napi Gazdaság az APEH elnökhelyettesével közöl interjút. Varga Lászlóné azt mondta: egyszerűbb lesz az átszervezés után az adóhivatal felépítése, csökken a szervezeti egységek száma, és kevesebb lesz a vezető. Mint fogalmazott: cél, hogy az adózók az ügyeik intézésénél az átszervezésből ne érezzenek meg semmit.

A keresletnél csak hajszállal termelnek több villamos energiát az európai erőművek - olvasható a Világgazdaságban. Egy nemzetközi tanácsadó cég szerint teljes vagy részleges áramkimaradásra is fel kell készülni. Úgy véli: a liberalizált árampiacon az erőművek egyre kevésbé tudnak tervezni.

Az index birtokába került az államreform-bizottság munkaanyaga a magyar egészségügy reformjáról. A csaknem 120 oldalas dokumentum 2010-ig az önálló kórházak számát a mostani 155-ről 120-ra csökkentené, azok felét gazdasági társasággá alakítaná át, a kórházi ágyak 15 százalékának magántulajdonú intézményben kellene lennie. A gyógyszerkiadásokat 3 százalékkal faragnák le, az egészségügyi közkiadásokat a 2004-es szinten stabilizálnák, a társadalombiztosításban bevezetnék az egyéni számlákat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×