Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
325.46
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Verespatak: román-magyar félreértés?

A román szaktárca szerint a magyar környezetvédelmi minisztérium hivatalosan nem kérte a verespataki aranybánya engedélyeztetésének elutasítását - írja szerdai számában a Krónika című erdélyi napilap. R. Bakonyi Ágnes, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium sajtófőnöke az InfoRádiónak elmondta, nem tudja, mi okozhatja a félreértést, mivel a magyar fél már elküldte a beruházással kapcsolatos hivatalos álláspontját.

A bukaresti szaktárca elismeri ugyan, hogy a magyar fél eljuttatta a verespataki aranybányával kapcsolatos álláspontját, cáfolja viszont, hogy a budapesti környezetvédelmi minisztérium hivatalos úton kérte a beruházó által igényelt engedélyek elutasítását - írja a Krónika.

R. Bakonyi Ágnes, a magyar szaktárca sajtófőnöke szerint nem tudják mi okozhatja a félreértést. Megjegyezte: egyelőre ők is csak a sajtóból értesültek a román álláspontról, nem tudták még ellenőrizni, hogy valóban így nyilatkozott-e a román miniszter.

"Hivatalos véleményt és levelet küldtünk a román hatóságoknak. Ebben leírtuk, hogy azt javasoljuk az illetékes hatóságoknak, hogy ne fogadják el a Verespatakra tervezett aranybánya környezeti hatástanulmányát" - hangsúlyozta a magyar környezetvédelmi tárca sajtófőnöke.

R. Bakonyi Ágnes emlékeztetett arra: a hivatalos dokumentumban 122 ponttal támasztották alá, hogy miért nem jó a hatástanulmány, és miért nem ad biztosítékot arra, hogy nem történik egy nagybányaihoz hasonló környezeti katasztrófa.

A sajtófőnök megjegyezte: vétójogot nem biztosít az a nemzetközi egyezmény, amelynek keretében Magyarországnak véleményezési joga van az aranybánya ügyében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×