Infostart.hu
eur:
364.54
usd:
325.37
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Balmazújvároson bálás ruhával "kampányoltak" a Fidesz mellett

Hajdú-Bihar Megyei Bíróság megsemmisítette az önkormányzati választás eredményét Balmazújváros 4-es és 5-ös számú választókerületében az önkormányzati választás eredményét két választókerületben. Ezt az SZDSZ hajdú-bihari elnöke jelentette be.

Gadus István elmondta: a bíróság a tanúk meghallgatása alapján bizonyítottnak látta, hogy szeptember 28-án Balmazújvárosban. egy ház udvarán bálás ruhát osztottak, és a megajándékozottaktól a Fidesz jelöltjének támogatását kérték.

Az ügyben a választási bizottság egyébként büntető feljelentést is tett választási csalás gyanúja miatt.

Gadus István közölte: a két választókörzetben új választás lesz, amely esélyt ad Balmazújváros lakosainak, hogy döntésüket törvényes keretek között hozhassák meg.

A választást Tiba István, a Fidesz polgármesterjelöltje 2.887 szavazattal nyerte meg, és mindössze 167 szavazattal maradt le tőle Gál István volt polgármester, az SZDSZ jelöltje.

A két érintett választókörzetben a Fidesz jelöltje csaknem 10, illetve 15 százalékkal előzte meg a korábbi polgármestert.

Oláh Lajos, az MSZP hajdú-bihari elnöke felszólította Tiba Istvánt, aki szerinte ezzel a "csalással" kiírta magát a politikából, hogy "azonnal lépjen vissza a polgármester-jelöltségtől".

Ha Tiba István ezt nem tenné meg, akkor Oláh Lajos szerint már Kósa Lajost, a Fidesz hajdú-bihari elnökét, "a Fidesz leendő pártelnökét" kell felszólítani, hogy "azonnali hatállyal léptesse vissza Tiba Istvánt".

Oláh Lajos arra is felkérte Kósa Lajost, hogy a Kossuth téren elmondandó szerdai beszédében is "kérjen bocsánatot a választóktól, és jelentse be Tiba István visszahívását".

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×