Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
325.46
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Sipos: elképzelhető a miniszterelnök-csere

Sipos József nemcsak azzal vált híressé, hogy az MSZP Országos Választmányának szombati zárt tanácskozására beengedte a Magyar Rádió tudósítóját, hanem azzal is, hogy bírálta a megszorításokat.

A társadalompolitikai tagozat korábbi ügyvivője a zárt ülésen történtek miatt lemondott tisztségéről, sőt a választmányi tagságáról is.

Sipos József elismerte, hogy ő engedte be a rádiós újságírót a tanácskozásra, aki magnóra vette az azon elhangzottakat.

A politikus az InfoRádióban azt mondta: korábbi, szeptember 9-ei beszédében, a népi baloldal tanácskozásán, arra hívta fel a figyelmet, hogy a megszorításoknak kevésbé a szegényebb rétegeket, és sokkal inkább a rendszerváltozás után meggazdagodott embereket kellene sújtania.

Szerinte a kabinet kevés időt fordított a társadalmi egyeztetésre is.

Sipos József elmondta: a választásokon győztes MSZP-SZDSZ-koalíció szíve joga, hogy a ciklus alatt átalakítsa kormányát.

Hozzátette: egy miniszterelnök-cserét is elképzelhetőnek tart.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×