Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
324.16
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Tarlós frakcióvezető lesz?

Tarlós István lehet a fővárosi közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának vezetője. Döntés még nem született, a politikus azonban az InfoRádióban azt mondta: szívesen vállalná a posztot.

A Fidesz által támogatott független politikus, korábbi főpolgármester-jelölt az InfoRádiónak elmondta, hogy ha a KDNP saját frakciót alakítana, akkor számára szóba jöhet még egy, a két képviselőcsoportokat összefogó frakcióelnöki tisztség is.

Ha ilyen tisztség nem hozható létre, akkor a Fidesz-frakciót irányítaná.

Tarlós István nem zárja ki az együttműködést a fővárosi MDF frakcióval. A korábbi főpolgármester-jelölt arra a felvetésre, hogy a fővárosi közgyűlés a második harctérre válhat a két nagy párt között, azt válaszolta, hogy a mostani helyzetben minden elképzelhető, de szélsőséges álláspontokat nem fog képviselni.

"Katona Kálmán a maga 6 százalékával szeret arról beszélni, mintha kétségbeestem volna" - jelentette ki Tarlós István, aki ennek ellenére szívesen tárgyalóasztalhoz ülne az MDF politikusával, hogy megbeszélje vele az együttműködés lehetőségeit.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×