Infostart.hu
eur:
365.06
usd:
324.21
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Havi 1,2 milliót költenek Gyurcsány fotózására

Az állami takarékoskodás közepette havi 1,2 millió forintnyi közpénzt költ a Miniszterelnöki Hivatal Gyurcsány Ferenc "udvari fotósának" szolgáltatásaira. A másik két közjogi méltóságnak nincs szüksége állandó fotósra - írja a Magyar Nemzet.

A Magyar Nemzet szerint nettó 1,2 millió forintnyi közpénzt emészt fel havonta Gyurcsány Ferenc személyes fényképezkedése. Ezzel a feladattal a Magyar Narancs fotósaként is ismert Déri Miklós vállalkozását bízták meg, akit tavaly óta Gyurcsány "udvari" fotósaként tartanak számon.

A Miniszterelnöki Hivatal honlapján közzétett adatokból kiderül, a kancellária a fotózással és az archiválással megbízott két céggel február 1-jén kötött szerződést a nyár közepéig, de június 30-án ugyanazokkal a feltételekkel az év végéig meghosszabbította a megbízást.

A lap összeállításából kiderül, a fényképezkedés, a méregdrága tanulmányok és irodabútorok mellett a luxusautókat is szeretik az állami szférában. A Nemzeti Autópálya Zrt. például nem kevesebb, mint 142 millió forintért vásárolt gépkocsikat a közelmúltban, a kancellária pedig 131 luxusautót tart fenn.

A Népszabadság azt írja: hiába drágultak a magyar húsok, a fogyasztás nem csökkent. Baromfiból hiány van a magyar piacon, ezért egyes áruházakban importtal helyettesítik a magyar csirkecombot.

A szeptember 1-jei áfa-emelés és a 15-20 százalékos költségnövekedés nyomán kissé megbillent a sertés- és a baromfihúsok közötti áregyensúly. A szokásos 25-30 százalék helyett nem ritka, hogy 50-60 százalékos különbség is van a sertés- és a baromfihús ára között.

Továbbra is baromfiból esszük a legtöbbet: évente átlagosan 34-35 kiló az egy főre jutó baromfifogyasztás. Más húsféléből 25-26 kilót, halból pedig 3-4 kilót vásárol évente az átlagpolgár.

Pulykahúsból viszont olyan nagy a hiány, hogy az egyik nagy áruházlánc nagyon gyenge minőségű, Hollandiából származó "friss" baromficombot kevert a magyar termékek közé.

A Világgazdaság arra emlékeztet, hogy a hónap végéig kell közzétenniük a társaságoknak a jövő évre érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifáikat. A piaci szereplők szerint nem kizárt, hogy a tavalyi 300 ezerrel szemben akár 400-500 ezren is lecserélik meglévő konstrukciójukat.

A biztosítót váltók között az átlagos megtakarítás 20 ezer forint lehet. A szakma úgy tudja: egy új piaci induló is élezi az árversenyt, emellett pedig az online üzletkötők részesedésének további gyarapodását is kész tényként kezelik a lap által megkérdezettek.

A Napi Gazdaság úgy tudja: az olasz kormány lehetőséget ad a városi önkormányzatoknak, hogy idegenforgalmi adót szedjenek a turistáktól. A szabályozás értelmében napi öt eurót is elkérhetnek majd a náluk megszálló olaszoktól és külföldiektől. A befolyó összegeket az idegenforgalmi infrastruktúra fejlesztésére és a szolgáltatási minőség javítására kell fordítani. Az új adónemet Róma, Firenze és Velence is be akarja vezetni, Nápoly viszont nem. A kormány az intézkedéstől azt várja, hogy segít elérni a jövő évre kitűzött 2,8 százalékos költségvetési hiánycélt.

A portfolio.hu többrészes telekpiaci körképet indít, melynek első részében a lap a budai kerületeket veszi górcső alá. Az internetes portál azt írja: Budán a belső részeken már alig találni üres telket, ingatlant csak jellemzően bontandó házzal lehet venni. A II. kerület népszerű külsőbb részein, például Budaligeten és Pesthidegkúton, 40-60 ezer forintos négyzetméteráron még kínálnak üres telkeket, és hasonló árakra lehet számítani a XI. kerület zöldövezetében is.

A penzcentrum.hu azt írja, hogy szép hónapot tudhatnak maguk mögött a magyarországi autósok, az üzemanyagok ára ugyanis az elmúlt hetekben meredeken zuhant.

Az idilli képről azonban a dízeleseknek minden bizonnyal más a véleménye - jegyzi meg az internetes oldal cikke.

Euróalapon látható igazán, hogy hazánk a gázolaj-szegmensben drágulásban az elsők között található, az autósokat csak a forint euróval szembeni visszaerősödése kímélte meg a kellemetlen hatástól. A pénzpiaci portál szerint összességében elmondható, hogy hazánk is csatlakozott azon országok köréhez, melyekben a dízel többe kerül, mint a benzin.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×