Infostart.hu
eur:
365.06
usd:
324.21
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Az olcsóbb állam záloga az internet

A Cisco informatikai cég vezérigazgatója szerint az olcsóbb állam egyik záloga az Internet. John Chambers szerint az egészségügy az egyik olyan terület, ahol jelentős megtakarításokat lehet elérni a világháló segítségével.

A 140 milliárd dollár piaci értékű, hálózati technológia fejlesztésével foglalkozó Cisco vezetője szerint a versenyképesség legfontosabb elemei az oktatás, az infrastruktúra, az innováció és az ehhez szükséges kormánytámogatás.

John Chambers a Népszabadságnak adott interjújában elmondta azt is, hogy szerinte a kis- és középméretű vállalatok tudnak csak új munkahelyeket létrehozni. Ezek támogatására pedig esetleg kockázati-tőke alapot hoznak létre Magyarországon.

A cégvezető amellett érvel, hogy a technológiai fejlesztések révén lehet megvalósítani a valóban szolgáltató jellegű, úgynevezett e-kormányzatot - tehát elektronikus ügyintézést - amely olcsóbb és hatékonyabb a mainál.

Az üzletember úgy látja: a hatalmas költségvetési forrásokat felemésztő egészségügy az egyik olyan terület, ahol az új technológia le tudná szorítani a költségeket.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×