Infostart.hu
eur:
364.99
usd:
324.59
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Kuncze: Gyurcsány élete legjobb beszédét mondta

Gyurcsány Ferencnek ki kell tartania, az SZDSZ ebben támogatja a miniszterelnököt - jelentette ki Kuncze Gábor, a kisebbik kormánypárt vezetője Debrecenben.

A Liberális esték keretében tartott fórumon SZDSZ elnöke arról beszélt, hogy a konvergenciaprogramot "nem szabad az EU-ra fogni", a költségvetés egyensúlyát saját érdekünkben miatt kell megteremteni.

A szabad demokrata politikus úgy látja, hogy "Gyurcsány Ferencben megvan az elszánás e program végigvitelére".

Erről szólt a balatonőszödi beszéde is - tette hozzá. Szerinte a beszéd a szembenézésről szól az eddigi politikai gyakorlattal.

Az SZDSZ addig a kormányban marad, amíg van esély az ország modernizálására, a működésképtelen rendszerek megreformálására - tette hozzá a politikus kérdésre válaszolva.

Úgy vélekedett, nem igaz, amit Orbán Viktor mond, hogy az önkormányzati választás egyben népszavazás lesz.

Az önkormányzati választás a helyi ügyekről szól, ugyanakkor "lehet üzenni azoknak, akik felforgatták az országot" - tette hozzá.

Kuncze Gábor szerint a miniszterelnök zárt körben mondott beszéde elleni tiltakozás nem spontán, hanem előkészített volt.

Orbán Viktor már egy évvel ezelőtt azt mondta, hogy "érzi a puskaporszagot" a levegőben. Akik ott szoktak állni mögötte, azok meg azt mondták, ha nem nyernek a választáson, majd csinálnak forradalmat. Ezen túlmenően Orbán Viktor a választások óta arról beszél, hogy nem legitim a kormány - mondta a szabad demokrata politikus.

Hozzátette: "lehet, hogy a Gyurcsány-beszéd volt a szikra, de olajjal fel volt locsolva minden".

"Egy kézből vezényelt, egy célért folyó demonstráció" zajlik az országban - mondta Kuncze Gábor, aki - mint hozzátette - nem gondolta volna, hogy a rendszerváltás után 16 évvel "Árpád-sávos lobogók alatt szónokol Pozsgay Imre és Szűrös Mátyás, akiket turulvitézek hallgatnak, akiknek tegezében erjesztett kancatej van".
Kuncze Gábor ugyan nem elégedett azzal, ami a politikában történik, de - mint mondta - "ami az utcán történik, az elfogadhatatlan a demokráciában".

"Gyurcsány Ferenc élete legjobb beszédét mondta, és ebbe bukhat bele. Ezért nem mondom én el életem legjobb beszédét" - mondta Kuncze Gábor.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×