Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
324.35
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Bocsánatot kért patkányos hasonlatért a szocialista képviselő

Bocsánatot kért Filló Pál szocialista országgyűlési képviselő azoktól, akiket megbántott a párt májusi balatonőszödi frakcióülésén elhangzott "patkányos" hasonlatával.

A politikus a távirati irodához eljuttatott közleményében elismerte, hogy a hasonlat "egy kicsit szerencsétlen volt", és elnézést kért, ha ezzel bárkit megbántott.

Korábban Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke bocsánatkérést és magyarázatot követelt Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől és Filló Páltól a balatonőszödi frakcióülésen elhangzottak miatt.

Filló Pál azt mondta: a csapdahelyzetet próbálta ezzel a szerencsétlen hasonlattal megfogalmazni.

A felszólalásomban azt kértem a miniszterelnök úrtól, hogy segítsünk az embereknek - hangsúlyozta a politikus, hozzátéve: nem akart senkit sem megbántani.

Filló Pál szerint felszólalásában azt szorgalmazta: teremtsék meg a feltételét annak, hogy ha már drágulnak az energiahordozók, akkor az emberek állami támogatással tudjanak ajtót, ablakot cserélni, és támogassák az alternatív energiahordozókat is.

"Én nem patkányoztam le az embereket, szó sincs róla" - hangsúlyozta a képviselő, megjegyezve: zárt ülésen vettek részt, így mindenki kicsit szabadszájúbban fogalmazott.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×