Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
324.96
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Ismét gyülekeznek az emberek a Kossuth téren

A Szabadság téri eseményekkel egy időben ismét egyre több ember gyülekezik a Kossuth téren.

A tüntetők változatlanul azt követelik, hogy a miniszterelnök vasárnap nyilvánosságra került májusi beszéde miatt mondjon le a kormány.

Hétfőn mintegy 10 ezren követelték Gyrucsány Ferenc távozását a Kossuth téren. A demonstrálók három petíciót fogadtak el.

A legutóbbi dokumentumban felszólították a kabinet tagjait, hogy 48 órán belül távozzanak a hatalomból, a rendőrséget és a honvédséget pedig arra kérték: csatlakozzanak a tüntetőkhöz.

A petíció szerint ellenkező esetben mindenre kiterjedő nemzeti ellenállásra lehet számítani.

A korábban elfogadott két petíciót eljuttatták az Országgyűlésnek, a köztársasági elnöknek és a parlamenti pártoknak is.

A Gyurcsány Ferenc lemondását követelő dokumentumban az szerepel, hogy a kormány a legutóbbi választáson tudatosan, hatalmi érdekből eltitkolt közérdekű adatokat, és ezzel megtévesztették a választókat.

A megmozduláson felszólalt - többek között - Kerényi Imre rendező, a polgári körök rendezvényeinek egyik állandó szervezője, és Wittner Mária, 1956-os halálraítélt, a Fidesz országgyűlési képviselője is, valamint Csurka Isván, a MIÉP elnöke, akit többen kifütyültek.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×