Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
324.75
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Hadiállapot az MTV épületében

Hadiállapot volt éjszaka a Magyar Televízió épületében - mondta az MTV elnöke. Rudi Zoltán elmondta: a bent lévők úgy érezték, csapdába kerültek.

Miután a tüntetőknek sikerült behatolni az épületbe, majd módszeresen végigjárták azt - mondta Rudi Zoltán. Az elnök az InfoRádióban arra nem tudott válaszolni, hányan törhettek be székházba.

Szavai szerint, amikor a tömeg a Kossuth térről elindult az MTV épülete felé, még senki nem tudta, mi a céljuk. Az már csak a behatolásuk után, késő éjszaka derült ki, hogy petíciójukat akarták felolvasni.

Rudi Zoltán elmondta azt is: a Magyar Televízió 1-es és 2-es csatornájának adását éjjel 1 óra után függesztették fel, mert sem a rendőrök, sem a televízió biztonsági emberei nem tudták garantálni a munkatársak személyi biztonságát. A dolgozókat ekkor evakuálták az épületből.

A helyszínelés és a kárfelmérés jelenleg is tart. Rudi Zoltán elmondta: a feldühödött tömeg 5 híradós stábautót is felgyújtott, az épületből pedig laptopok, számítógépek tűntek el, a behatolók ajtókat feszítettek fel. Az elnök fosztogatásnak minősítette, ami a székházban történt.

Kósa-Somogyi György, az M2 programigazgatója azt mondta: több tízmillió forintos kárt okoztak a tüntetők.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×