Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
324.96
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Gyurcsány: a köztársaságot érte támadás

A kormányfő szerint a köztársaság nemzeti intézményét érte támadás. Gyurcsány Ferenc a nemzetbiztonsági kabinet ülése után, a Magyar Televízió épületénél történteket értékelve azt mondta: ez volt a harmadik Magyar Köztársaság történetének leghosszabb és legsötétebb éjszakája.

A miniszterelnök úgy fogalmazott: elmosódott a demokratikus véleménynyilvánítás és a súlyos rendbontás között húzódó választóvonal. Hangsúlyozta: különbséget kell tenni a politikai véleményt megfogalmazók és a köztörvényes bűnözők között.

Azt mondta: a köztársaság intézményeinek most az a feladatuk, hogy erősítsék meg és adják vissza az emberek hitét abban, hogy a nyugalom helyreállítható, megteremthető. Beszélt arról is, hogy a Parlament előtt nem választási gyűlés, hanem demonstráció zajlik, ezt pedig 72 órával az esemény előtt be kell jelenteni.

Közben a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke közölte: Sólyom László államfő hivatalába kérette az igazságügyi és rendészeti minisztert, valamint az illetékes rendőrségi vezetőket, hogy a kabinet ülése után részletes tájékoztatást adjanak a tegnap este történtekről.

A miniszterelnök és a kormány lemondását követelő tüntetők az este behatoltak a Magyar Televízió székházába; a rend hajnali 4 órára állt helyre. A Szabadság téren a tömeg több autót felgyújtott, a környéken felszedték a díszburkolatot, és vésőkkel estek neki a Szabadság téri szovjet hősi emlékműnek. Az összecsapásokban több mint 100 rendőr megsérült.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×