Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
324.96
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Pokorni: a kormányfő morálisan megsemmisült

Kiderült, hogy egy politikai kalandorral van dolgunk. Ez az ember morálisan megsemmisült - reagált Pokorni Zoltán arra a nyilvánosságra került felvételre, amelyen Gyurcsány Ferenc a szocialista frakciónak májusban azt mondta: "másfél évig hazudtunk". A Fidesz alelnöke szerint a szocialistáké a felelősség, nekik kell megoldást találniuk a helyzetre.

Nem az a botrány amit mondott, mert azt tudtuk - fogalmazott Pokorni Zoltán a közszolgálati televízió reggeli műsorában. A Fidesz alelnöke szerint egyrészt a kormányfő stílusa jelenti a botrányt, hiszen Magyarország miniszterelnöke nem beszélhet ilyen trágárul még a saját frakciója körében sem.

Másrészt Gyurcsány Ferenc cinizmusát találta botrányosnak a fideszes politikus. Játékszernek, eszköznek tekintette az embereket, a maga hasznát, hatalmát szolgálta szemben az ország, az emberek érdekével - vélekedett Pokorni Zoltán.

Az élet egy másik területéről hozva példát a Fidesz alelnöke úgy fogalmazott: egy orvosnál is megbocsáthatatlan, ha egy daganatos betegnek azt mondja, hogy nincs semmi baj, nem kell műteni. Maradhat utána orvos? - tette fel a kérdést Pokorni Zoltán.

Gyurcsány Ferenc morálisan megsemmisült, alkalmatlanná vált a miniszterelnöki poszt betöltésére - hangsúlyozta a Fidesz alelnöke. Pokorni Zoltán szerint a kialakult helyzetben ugyanakkor a szocialistáké a felelősség azért, hogy megoldást találjanak.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×